Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-09-19 14:50:00

Az orvoskamara párbeszédre hívja a döntéshozókat

Fontos kérdések megvitatására hívja az orvosokat a Magyar Orvosi Kamara (MOK); szombaton Elhalt ígéretek nyomában - párbeszéd a döntéshozókkal címmel tartja nagygyűlését a köztestület Budapesten.

Éger István, a kamara elnöke csütörtöki, fővárosi sajtótájékoztatóján elmondta, a nagygyűlés célja a félbeszakadt tárgyalások folytatása a kormánnyal.

Hozzátette, az évek óta megoldásra váró ügyeket szeretnék most a nyilvánosság elé vinni, mert eddig a tárgyalóasztalnál nem sikerült eredményeket elérniük.

A szombati nagygyűlésre meghívást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Pénzügyminisztérium és a Miniszterelnökség - közölte, hozzátéve: eddig csak Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár jelezte részvételét.

Elmondta azt is, a kamara elkészítette a változtatásra váró ügyekről szóló összefoglalóját, amelyet csütörtökön hoznak nyilvánosságra.

A MOK követelései között szerepel, hogy 2022. január 1-jétől 900 ezer forint legyen egységesen a kötelező kezdő minimális alapbére a közfinanszírozott egészségügyi ellátás valamennyi szakorvosának, fogorvosának a munkaviszony típusától függetlenül.

Továbbá kérik, hogy a kormány szüntesse meg a nyugdíjas korú, az egészségügyben dolgozó munkavállalókat sújtó diszkriminációt. Ezen kívül a kormány foglalkozzon a paraszolvencia megszüntetésével, a nondoktori rendszerrel, valamint az intézményi minimumfeltételekkel, különös tekintettel a munkaerőhelyzetre - sorolta Éger István.

A kamara elnöke kitért arra: a legutóbbi parlamenti választások előtt "kölcsönös érdekeken alapuló, termékeny" időszak jellemezte a kamara és a kormány között tárgyalásokat, amelyeknek meg is lett az eredményük. Ide sorolta a 2016-2017-es béremelést, az ágazati kollektív szerződés megszületését és a szakdolgozói béremelést.

A tárgyalások azonban 2018 tavaszán megrekedtek, és az azóta eltelt időszakot Éger István elvesztegetettnek minősítette.

Emlékeztetett, a kormány ígéretet tett arra, hogy a 2018-as választások után folytatódik az orvosok bérének felzárkóztatása, "ebből azonban nem lett semmi".
A nagygyűlésre eddig több mint ezer orvos jelezte részvételét.

atv.hu/MTI

További belföldi híreink