Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-09-18 05:10:00

„Szívembe döfték a tőrt”: durva fideszes belharc Berettyóújfaluban

Keményen nekiment egy fideszes színekben a testületbe jutott képviselő az ugyancsak fideszes polgármesternek Berettyóújfaluban, miután nem először érte „mocskolódás” a közösségi oldalakon. Mint ahogyan szerinte mást sem, ha „egy döntés szembemegy a másik irány elképzeléseivel”. Hagymási Gyula szerint a polgármester tehetne ez ellen, utóbbi szerint azonban a jelölt kifakadása mögött sértettség állhat, merthogy nem indítják újra idén képviselőjelöltnek.

„Szívembe döfték a tőrt”: durva fideszes belharc Berettyóújfaluban

Érdekes fordulatot vett egy önkormányzati testületi ülés Berettyóújfaluban, ahol a helyi fideszes támogatással a testületbe jutott képviselő keményen nekiment a polgármesternek – aki ugyancsak a Fidesz-KDNP-t képviseli.

Felszólalásában Hagymási Gyula már az elején leszögezte, hogy „olyan helyzetben kell felállnia, amilyen helyzetben soha nem állt volna fel a múltban”. Mint mondta a polgármester felé fordulva: korábban is voltak „kemény vitáik”, de mindig tisztelettel adózott a pozíciójának és személyének, erre azt kellett megtudnia, hogy őt tartják „hazaárulónak”.

„Miért vagyok én tüske polgármester úr körme alatt?” – tette fel Hagymási a költői kérdést, majd felvetette, hogy talán ahhoz lehet-e köze, hogy korábban elhatárolódott az ellenzéki képviselőtársait ért mocskolódásoktól.

Saját kérdését megválaszolva közölte, hogy szerinte mégsem ez lehet az ok, hanem annak a harminc hektáros önkormányzati terület eladásának meghiúsulása, amelyben neki is szerepe volt.

Mint ahogyan az is tüske volt szerinte, hogy az ipari park építésénél szóvá tette: magánterületek is vannak a kialakítandó területen. Majd folytatta: akkor is szálka volt, amikor azon dolgozott, hogy minél több helyi vállalkozó részesülhessen azokból a forrásokból, amelyet a kormány nyújtott.

„Nem elég, hogy a szívembe döfték a tört, megmozgatták és tövig tolták” – folytatta a videóban és hozzátette: „az a gyűlölet és a félelemmel átszőtt gyűlölet nehéz párnái, amely ráült városunkra, olyan nyomasztó légkört teremtett, amibe mindenki fuldoklik”. Hagymási szerint ezt a légkört el kell oszlatni, és reméli, hogy a választás után mindenki szívéből távozik a gyűlölet.

A helyi Fidesz jogi lépéseket helyezett kilátásba

A Fidesz Berettyóújfalui alapszervezete közleményben jelezte, hogy tartózkodnak ellenfeleik és az őket jelölő vagy támogató pártok lejáratásától. Egyúttal felszólítják Hagymási Gyulát, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot Muraközi István polgármestertől és a Fidesz képviselőitől. Máskülönben kénytelenek lesznek jogi lépéseket tenni nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértés és jó hírnév megsértése miatt.


Helyi képviselő: üzenetértékű a polgármester hallgatása

Az atv.hu megkereste az érintett fideszes képviselőt, aki elmondta, hogy a településen hosszabb ideje mérgezik a közéletet bizonyos oldalak tartalmai, amelyek célja szerinte, hogy nemtelen eszközökkel ássák alá bizonyos emberek hitelességét.

Mint mondta, nem először érte „ilyen mocskolódás”, ez váltotta ki a felszólalását is. A kérdésre, miszerint a helyi Fideszhez köti-e ezeket, már ha felszólalását a polgármesternek címezte, azt felelte Hagymási Gyula:

a polgármesteri pozíciót betöltő személynek a megszólalása vagy hallgatása is üzenet értékű egy hasonló ügyben.

Egy kiállással, megszólalással ugyanis úgy véli, hogy „szolgálni tudná, hogy ezek megszűnjenek”, az ő ügyében azonban nem érkezett kiállás.

A légkör szerinte nyomasztó a településen, amit részben ugyancsak arra vezet vissza, hogy erős csúszással kifigurázzák a képviselőket, ha „egy döntés szembemegy a másik irány elképzeléseivel”. Ezek leginkább – mesélte Hagymási – az elmúlt évben szaporodtak meg. Elmondta, hogy voltak szembenállások a testületen belül korábban, amikor más álláspontot vett fel, mint a többiek és ezért kiállt. Persze, azzal tisztában van – tette hozzá –, hogy egy testületben könnyebb olyanokkal együttműködni, akik „nem akadékoskodnak”, és akiket könnyebb meggyőzni.

A polgármester szerint sértettség állhat a háttérben

A polgármester viszont úgy látja a helyzetet, hogy sértettségről lehet szó, hiszen a helyi alapszervezet értékelte az elmúlt ötéves munkát, ahol arra az elhatározásra jutottak, hogy nem indítják újra – mesélte az atv.hu-nak. A kiváltó ok egyébként – folytatta Muraközi István – egy közösségi oldalon fellelhető mém volt, amire valamilyen formában az volt ráírva a képviselővel kapcsolatban, hogy hazaáruló. Ebből szűrte le szerinte Hagymási azt a „vállalhatatlan következtetést”, mintha ő állna mögötte.

Muraközi azt is kizárta, hogy Hagymási újbóli indításának elmaradása mögött az állna, hogy a képviselő néhány alkalommal nem szavazott a Fidesz-frakcióval. Ugyanis legelső percben megbeszélték – egészítette ki –, hogy ha valaki függetlenként indult a Fidesz támogatásával, akkor nem lehet ilyenből probléma. Muraközi István azt is elmondta: Hagymási nem végzett jó munkát a választók kapcsolattartása terén: nem tartott lakossági fórumot, közmeghallgatást, ezt jelezték a választópolgárok, és ezért volt szükséges a váltásra.

További belföldi híreink