Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-09-15 13:48:00

Emlékeznek még a pancsoló kislányra? Meglátogattuk!

A Heti Napló megkereste a hajdani pancsoló kislányt szegedi lakásában. Ott, ahol eddig még sosem járt TV stáb.

Az előzmény: a Heti Napló egy héttel korábban bemutatta Sal Endrét, az Újságmúzeum alapítóját, aki elmondta, hogy hogyan teremtette meg a semmiből ezt a lapot, és hogy miért is szeretik ezt a nosztalgiát, és kultúrát terjesztő Facebook oldalt, amelyen semmi szex, semmi provokáció, csupán emberei történetek.

Sal Endre most éppen arra készül, hogy cikket írjon Latinovits Zoltán és Őze Lajos kapcsolatáról. Éppen ezért találkozót kért Őze fiától, Árontól. A beszélgetést mi is felvehettük. Az ifjabb Őze elképesztően őszintén, és érdekesen beszélt.

Őze és Latinovits nagyon sok dologban hasonlítottak. Egyikük sem kapta meg életében a Kossuth-díjat, mindketten tele voltak testi és mentális bajokkal, és mindketten fiatalon haltak meg. És, ahogy már mondtam: egyiküket se szerették túl sokan az ismerősök közül. De persze Latinovits búcsúztatásán erre már mindenki másként emlékezett.

Erre Őze Áron így emlékezett: „Amikor elindult a nimbuszgyártás, hogy én így szerettem a Zolit, én úgy szerettem a Zolit, én meg a legjobb barátja voltam. Ő [mármint Őze Lajos] ezt nem bírta, felment, és azzal kezdte, hogy hölgyeim és uraim, én egy olyan bejelentéssel kezdem, hogy én nem szerettem Latinovits Zoltánt.”

Őze életében a Tanú paródia volt, úgyis készültek rá, el is felejtették, nem is volt nagyon róla sztorizás. Érdekes. Most vagy azért, mert érezték, hogy az akkori kultúrpolitika szempontjából kicsit túllőttek a célon. Vagy azért, mert nam tartották akkora filmnek, mint pldául az Ötödik Pecsétet. Viszont, -teszi hozzá Őze Áron-, az akkori politikai vezetők, akik betiltották a filmet megnézték, és rengeteget röhögtek rajta.

A Heti Napló Szegedre is ellátogatott Sal Endrével, ugyanis várta őket a Pancsoló kislány, akit annak idején Endre talált meg. Nem volt könnyű. Kellett hozzá az a cikk, amit a dalról írt. De akkor még nem találkoztak. A nagy pillanat most jött el, a hajdani pancsoló kislány szegedi lakásában.

Kovács Eszter egy kedves, kis lakásban él, egy darab pancsoló kislányos plakát nincs a falon. Annál már sokkal jobban érdekli a családja. Három óránk van forgatni, mert utána rohannia kell imádott unokájához. Nagyon kedves, mosolygós, és csak egy kérése van: ne kelljen elénekelnie a Pancsoló kislányt, de a riport végére meggondolta magát.

Eszter 1959-ben, vagyis éppen hatvan esztendeje a Magyar Rádió gyermekkórusának tagja volt. Egyszer csak megjelent a próbateremben a Pancsoló kislány szerzője, Berki Géza, azzal, hogy kell neki egy gyerekhang. Mindegy is, hogy fiú vagy lány. Mind a hatvan ott lévő gyerek énekelt neki valamit. Végül hármat választott, köztük Esztert is. Közülük választotta ki Berki Esztert, aki alig másfél óra alatt felénekelte a dalt, amely azóta minden idők egyik legtöbbet játszott magyar szerzeményévé vált.

A dal sikerét mutatja, hogy Berki Géza alig pár hónappal a lemez megjelenése után kopogtatott Kovácséknál, egy vadiúj Wartburggal, amit a dalnak köszönhetett. A szerző tehát igen jól járt a Pancsoló kislánnyal. Eszter viszont a rádiófelvételért háromszáz valahány forintot kapott, utána a lemezért még 900-at. Az azóta befolyt jogdíjakból pedig semmit.

Érdekesség: Japánban több mint 100 ezer kislemezt eladtak a Pancsoló kislányból. Egy 1967-es cikkben, amelyben azt ünnepelték, hogy Aradszky László isten véled édes Piroskám című lemeze elérte a 100 ezres példányszámot, a riporter megkérdezte Aradszkytól, hogy volt-e már ilyen. A válaszoló pedig azt mondja, egyszer. Annak a lemeznek az volt a címe, hogy Pancsoló kislány. Esztert reklámhangként is használták. Az Úttörő Áruház egyik rekonstrukciója után ő énekelte a promóciós dalt, amit nagyon szeretett, és amelynek eredeti kottája most is megvan.

Eszter őriz egy 59 esztendős plakátot is, amely azt hirdeti, hogy a Pancsoló kislány főszereplésével rendez estet a magyar-szovjet baráti társaság. Szóval, elképesztő sztár volt, de mégsem lett énekes. Egyrészt a szülei sem pártolták ezt, másrészt torokproblémái miatt hamar berekedt, így maga sem erőltette. Civil pályát választott.

Természetesen Eszternek is voltak kedvenc előadói. Így az Illés Együttes, és abból külön is Bródy János, valamint az LGT, a külföldiek közül pedig a gombafejűek, vagyis Beatles. A Pancsoló kislányt viszont utoljára több mint tíz éve énekelte egy családi esküvőn a vőlegény külön kérésére. Akkor azt mondta, hogy soha többé. De most kivételt tett – részletek a Heti Napló riportjában.

atv.hu

További belföldi híreink