Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-09-08 12:21:00

Tiltakozik a magyar nagykövet a német köztévé filmje ellen a magyar menekültválságról

Hivatalos levélben tiltakozik Györkös Péter berlini magyar nagykövet a ZDF-en szerdán bemutatott dokumentumfilm miatt. Az „A döntés órái: Angela Merkel és a menekültek” című film a 2015-ös menekültválság magyarországi történéseit mutatja be, a Keleti pályaudvartól Merkel dolgozószobájáig.

A berlini magyar nagykövet a film miatt nyílt levelet (PDF, németül) írt a ZDF intendánsának, hogy tiltakozzon, mert szerinte a film „valóságtól idegen, és néhol már a becsületsértés határát súroló propaganda” Magyarországgal és személyesen Orbán Viktorral szemben.

A levélről az Azonnali írt először. Mint kiemelték, Györkös szerint a film azt a látszatot kelti, mintha a Keleti pályaudvar lett volna a migrációs válság kiindulópontja, pedig a Keleti több, mint ezer kilométerre van az EU és a schengeni övezet külső határától.

„Azzal, hogy Magyarország az uniós szabályok betartása mellett döntött, nagy anyagi, politikai és morális kockázatot vállalt” – írja levelében Györkös, azt hangsúlyozva, hogy ezért „nem vártunk el sem köszönetet, sem elismerést”.

A nagyköveti tiltakozásra reagált a ZDF is: a német közszolgálati tévé vezetése biztos benne, hogy az eseményeket úgy mutatták be a filmben, ahogy azok valóban megtörténtek.

A ZDF dokumentumfilmje német nyelven itt látható.

atv.hu/index.hu

További belföldi híreink