Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-09-03 06:05:00

Az évnyitóra érkezett autósokat büntették meg Pécsett

Igaz tilosban parkoltak a gépkocsik tulajdonosai, de máshol nem lehet megállni, mert nincs parkoló az iskola közelében, ahol pedig meg lehetne állni, ott a lakók parkolnak. A szülök szerint a Közterület felügyelők akkor jelentek meg, amikor az ünnepség már tartott, szerintük direkt büntetni jöttek.

 

 

Sajnos már reggel is 40 percet tartott Uránvárosból beérni ide az iskolába autóval, így is késésbe voltunk, gondoltam megállok, itt veszek, jegyet majd toleránsak lesznek, de nyilván nem azok - bosszankodott egy férfi, aki reggel a gyermekét a Mezőszél iskolába vitte évnyitóra.

Az iskola környékén nagyon kevés a parkolóhely, ilyenkor viszont több száz szülő érkezik autóval, így sokan kényszerültek a tilosban parkolni. Néhányan az ünnepség után az autójuk szélvédőjén szembesültek azzal, hogy megbüntették őket.

Azt állítják az autósok, biztosak benne, ahogy elkezdődött az ünnepség akkor jelentek meg a Közterület Felügyelők. Az egész csakis arra ment ki minél több büntetést szedjenek be. A szülök, azt mondják a környező utcákban meg lehet állni, persze kivétel akkor, amikor a gyereket az iskolába viszik reggel 8-tól 9-ig, vagy amikor értük mennek délután 3-tól, 5-ig. Ahol pedig lehetne parkolni, az ott lakók már elfoglalták a szabad helyeket.

Kerestük az közterület felügyeletet és az önkormányzatot is, akik az ATV stábjának megkeresésére csak írásban válaszoltak, azt írták, hogy a mai ellenőrzés oka a tanévkezdés volt, és aki tilosban parkolt azt először figyelmeztették, de aki nem volt az autójánál azt tízezer forintra megbüntették.

atv.hu

További belföldi híreink