Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-08-26 08:30:00

Harci kutyáját is leszúrta a rózsadombi családirtó

Élettársa és kisfia mellett harci kutyájával is végzett S. Levente – írja a Blikk.

Mint ismert, pénteken három holttestet találtak egy rózsadombi lakásban, ahová az ingatlan tulajdonosa hívta ki a rendőrséget, mert nem érte el az elbérlőit. Kiderült a családfő végzett mindenkivel. A 35 éves S. Levente, aki még a harci kutyáját, Killert sem kímélte, egy konfliktus közben kést ragadott, míg 31 éves élettársának a nyakát sebesítette meg, saját 4 éves kisfiát pedig többször is mellkason szúrta, ezután öngyilkos lett.

„Nagyon megdöbbentett mindenkit, ránézésre teljesen normális család volt, bár azóta már a szomszédoktól tudom, hogy nem ez volt az első eset, hogy náluk jártak a rendőrök” – mondta a neve elhallgatását kérve az egyik lakó, aki hozzátette, emlékszik, korábban tűzoltók is kivonultak a család albérletéhez.

A Blikk által megkérdezett kutyakiképző szerint

a család kutyája képes lehetett volna arra, hogy megmentse az áldozatokat a mészárlástól.

„A kutyákról általánosan elmondható, hogy nem támadnak mindaddig, amíg támadás nem éri őket. Az olyan helyzetek viszont lehetnek kivételek, amikor egy olyan családtagra rontanak rá, akivel az eb az ideje nagy részét tölti. Jelen esetben a kisfiút akár sajátjaként védelmezte volna, ha nem oltják ki az életét” – mondta Kakucs Viktória kutyakiképző, aki szerint a körülményekből az sejlik, hogy a kutyával végezhetett először a családfő. Kakucs szerint a kutya nem nézte volna tétlenül az eseményeket.

Közben belső vizsgálat indult a rendőrségen a brutális gyilkosság miatt, mivel kiderült, hogy korábban már több bejelentés is érkezett a segélyhívóra, de az ügyeletes az utolsó alkalommal nem küldött járőrt a helyszínre. A nyomozás legfrissebb adatai szerint egyébként a meggyilkolt család tagjai, a feleség, a kisgyermek és a végül öngyilkosságot elkövető apa ekkor már 24 órája halott lehetett.

atv.hu

További belföldi híreink