Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-08-21 08:50:00

Nagy Ádám hetekig nem játszhat, kihagyhatja a szlovákok elleni meccset

Komoly veszélybe került Nagy Ádám szereplése a magyar labdarúgó-válogatott szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőjén, miután kiderült, hogy hétvégi bokasérülése miatt hetekig nem játszhat.

Nagy Ádám hetekig nem játszhat, kihagyhatja a szlovákok elleni meccset

A középpályás csapatának, az angol másodosztályban szereplő Bristol Citynek a múlt hétvégi bajnokiján sérült meg, kevéssel azután, hogy gólt szerzett. Edzője, Lee Johnson kevéssel a találkozó után még úgy nyilatkozott, minden bizonnyal apróbb problémámról van szó, kedden viszont már nem tudott jó hírekről beszámolni.

A Bristol City Facebook-oldalára tette ki a szakember nyilatkozatát kedd este, amelyben elmondta, hogy

nagyon komoly baj valószínűleg nincs, ám három-négy hétig nem számolhat a futballistával, akit két hete szerződtetett a klub.

Johnson elmondta, hogy Nagy Ádám bokáját egy specialista is megvizsgálja hamarosan, és azt követően derül ki, milyen kezelést igényel a sérülés. A magyar válogatott, amely jelenleg vezeti Eb-selejtezős csoportját, szeptember 9-én fogadja Szlovákiát.

atv.hu/MTI

További belföldi híreink