Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-07-30 06:11:00

Saját bevételüket forgatják bele az állami ellátásba a fogorvosok

Szeptember elején kéthetes sztrájkra készülnek a fogorvosok, a kezdeményezéshez már ezren csatlakoztak. A jelenlegi fogászati csomagra nagyjából dupla annyit kéne költeni, mint amennyit most szán rá az állam.

Két év után ismét sztrájkra készülnek a fogorvosok, miután sokak számára nehézségekbe ütközik praxisuk fenntartása.

Nagy Ákos fogszakorvos arról beszélt az ATV Start című műsorában, hogy közel ezer ember csatlakozott a sztrájkhoz, akik egyetértettek abban, hogy szeptember elején két hét erejéig leállítják a munkát. Hozzátette, hogy mivel vállalkozókról van szó, nem lehet sztrájkról beszélni, ez egy figyelemfelhívó akció.

„Csak akut eljárást nyújtunk a sztrájk idején” – folytatta Kárász Anikó. A fogszakorvos elmondása szerint csak sürgősségi eseteket vállalnak ebben az időszakban: fogeltávolítást, vagy gyökérkezelést.

Bár a korábbi sztrájknál több millió forintos egyszeri támogatást kapott a szakma az államtól, a legfőbb baj a területen Nagy Ákos szerint, hogy a 3 millió forintos támogatás nem épült be a finanszírozásba. „Nem egyszer, hanem többször 3 millió forintnak kellett volna beépülnie a finanszírozásba. Eljutottunk odáig, hogy még mindig körülbelül csak a fele az az összeg, amit az állam a fogászatra szán” – fejtette ki a fogszakorvos. Mint mondta, a kamara fogorvosi tagozata kiszámolta, hogy a jelenlegi fogászati csomag nagyjából a duplájába kerül, ez hiányt termel, a deficitet pedig a fogorvosok teszik be a magán- vagy versenypiaci betegek által fizetett ellátásból. „Nem az történik, hogy az állami rendelőben magánrendel valaki, hanem a saját bevételét forgatja bele az állami ellátásba” – jelentette ki Nagy Ákos. Hozzátette: ez akkor történik, ha a fogorvos végez állami praxist is. A fogszakorvos szerint ezért nem választanak az utóbbi időben állami praxist a szakemberek. Annak ellenére, hogy már letelepedési támogatást is kapnak a fogorvosok annak érdekében, hogy vállalja valaki a praxist, mégsem találnak szakembert - mondta.

Kivándorlás

A Világgazdaság közben arról írt, hogy összesen 979 orvos és fogorvos kért tavaly külföldi munkavégzéshez hatósági bizonyítványt, de közel 500 szakdolgozó is más országban kezdett új életet.

Érdekes, hogy míg az általános orvosok és szakdolgozók esetében csökkent, a fogorvosoknál 5 százalékkal nőtt a kivándorlók száma. Ez a szám azt jelenti, hogy elmennek külföldre, valamint nem szerződnek le az állami biztosítóval, hanem a magánellátást választják.

7 ezer forint óránként

„Jelenleg egy nagyon széles fogorvosi csomag van Magyarországon. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a betegnek minden térítésmentesen jár, kivéve a 18-62 év közötti korcsoport fogpótlását” – erről már Kárász Anikó beszélt. A fogszakorvos azt is elmondta, hogy 320 forintot kapnak egy foghúzásért, ebből 272 forint egy ampulla érzéstelenítő ára, ezen kívül szükségük van még fecskendőre, tűre és steril gézre is.

Kifejtette, hogy jelenleg egy átlagos fogászati praxis finanszírozása 850-900 ezer forint, ebből kell a két bért, két járulékot, anyagköltséget, karbantartást és szerelést finanszírozniuk. „Egy fogászati rendelő rezsidíja óránként 7 ezer forint, ebben minden benne van: két bér, két járulék. Egy jobb szakmunkás többet keres ennél egy óra alatt” – fogalmazott Kárász Anikó.

Azt szeretnék elérni, hogy értéken alapuló finanszírozás legyen a szakmában, valamint azt, hogy megduplázzák a támogatásukat.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink