Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-07-20 11:25:00

Súlyos szavak a DK politikusától – ez borította ki ilyen durván Vadai Ágnest

Közleményt adott ki Vadai Ágnes, mert szerinte azonnali béremeléssel és kiszámítható életpályamodellel lehet csak megakadályozni, hogy minden második rendvédelmis felmondjon.

A Független Rendőr Szakszervezet adatai szerint idén eddig tízszer annyi rendőr mondott fel, mint egy évben összesen szokott. A Magyar Rendvédelmi Kar szerint nem csak a rendőrök, hanem a tűzoltók, pénzügyőrök és büntetés-végrehajtásban dolgozók is egyre többen mondhatnak fel a jövőben, jelenleg 40%-uk fontolgatja, hogy otthagyja szakmáját. „A probléma nem új és semmiképp sem ismeretlen, már én is többször jeleztem képviselőként a Belügyminisztériumnak” – írja kommünikéjében Vadai Ágnes.

A Demokratikus Koalíció szerint azonnali béremeléssel és kiszámítható életpályamodellel kell megakadályozni, hogy minden második rendvédelmis felmondjon.

„Ha ez mégis bekövetkezik, az beláthatatlan következményekkel járhat: ha nincs elég rendőr vagy tűzoltó, az ugyanúgy a magyarok biztonságát és életét fenyegeti, mint az egészségügy összeomlása”

– fogalmazott a politikus. A DK szerint „a kialakult helyzet mindent elmond arról, hogy a kormánynak valójában mennyire fontos a sokszor hangoztatott rend és biztonság - semennyire.”

atv.hu

További belföldi híreink