Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-07-20 11:10:00

Fennakadt a hegyes vaskerítésen egy 21 éves lány Balatonföldváron

Nem volt nála kulcs, és nem érte el a barátait, ezért a kerítés melletti betonoszlopon keresztül átmászott, de megcsúszott, és a szomszéd telek hegyes vaskerítésére esett egy 21 éves lány Balatonföldváron – írja a Bors.

A 21 éves pécsi orvostanhallgató diáklány, Gréta a barátaival együtt vett ki egy szállást Balatonföldváron. Gréta kedden este egyedül jött haza a Balaton partjáról. Az apartmanba viszont nem tudott bejutni, mivel a kapu zárva volt. Barátait sem érte el, így megpróbálkozott bemászni a kerítés melletti betonoszlopon keresztül. Igen ám, de a rajta lévő betonfedélen megcsúszott, és a szomszéd telek hegyes vaskerítésére esett, amely szó szerint felnyársalta a combját.

„Mi már készültünk lefeküdni, de hallottuk, hogy valami zaj van odakint” – mondták az apartman tulajdonosai a Borsnak. „Szörnyű látvány volt, hiszen a fiatal kislány ott támaszkodott, csüngve a kerítésen. A combja felső részét szúrta át a szomszéd kerítése, amely kis túlzással pengeélesre van kihegyezve, teljesen feleslegesen” – emlékeznek vissza.

A lány értesítette a mentőket, és mivel a kerítés hegye nem ért artériát, így Gréta nem volt életveszélyben. A tűzoltók végül úgy döntöttek, hogy rögzítik a sérült lábát a kerítéshez, majd azt a szakaszt, amely átszúrta, körbe levágták az illesztéseknél. Gréta lábából kihúzták a kerítésdarabot, majd kórházba vitték. Úgy tudni, hogy viszonylag könnyen megúszta az esetet. Igaz, hogy a nyaralása véget ért, de már elhagyhatta a kórházat, a szülei hazavihették.

Bővebben itt olvashat a történtekről.

atv.hu

További belföldi híreink