Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-07-20 08:00:00

Drámai felvétel: ezzel zárult le a Hableány legénységének tragikus története

A Heti Napló ott volt, amikor Pethő János matróz hamvai belekerültek a Dunába. A folyóba, amelyen élt, és amelyik elvette az életét.

Drámai felvétel: ezzel zárult le a Hableány legénységének tragikus története

Pethő János egyetlen nappal a tragédia előtt ünnepelte az 53. születésnapját. Másnap, mint addig is oly sokszor elment dolgozni. Felszállt a Hableányra, amelyet nem sokkal később maga alá gyűrt a jóval nagyobb, és erősebb Viking.
15 dunai hajó állt össze egy alakzatba, hogy elbúcsúzzon a Hableány kapitányától, matrózától és az utasoktól, vagyis a dél-koreai turistáktól. Az egyiken a Heti Napló stábja is ott lehetett, és ugyanúgy átmehettünk a Margithíd alatt, ahogyan azon a végzetes napon a Hableány utasai is át akartak menni.

Május 29-én este kilenc után pár perccel öklelte fel a Viking a Hableányt. Utóbbi alig hét másodperc alatt elsüllyedt. Csak azoknak volt esélye a túlélésre, akik a fedélzeten álltak, és a vízbe ugrottak, vagy estek. Kolléganőm az elsők között ért a helyszínre, amikor még igazából senki sem tudta, hogy mi a teendő.

A hét túlélőből az utolsót 25 perccel a baleset után emelték ki a vízből. Nem sokkal később már sejteni lehetett, hogy a többi 26 dél-koreai utast, és a kétfős magyar személyzetet nem tudják megmenteni.

Minden hajós másként búcsúzott az elvesztett kollégáktól. Volt, aki virágot dobott a vízbe, de olyan is, aki csak nézte a Dunát. A folyót, amelyiken élnek, és amelyik kettejüket most elnyelte. A Heti Napló munkatársa beszélgetett az egyikükkel, aki jól ismerte a kapitányt. Azt mondta róla, hogy a legtekintélyesebb emberek egyike volt a cégnél, aki sosem kommentálta a beosztását. Ha legnagyobb, legszebb hajót kapta, annak éppúgy örült, mintha a legkisebbet és legnehezebben kormányozhatót. Hasonló hangzott el az előre rögzített, és minden hajón bejátszott búcsúbeszédben is.

A szolgálatban lévő dunai hajósok a baleset után azonnal a helyszínre kormányozták saját járműveiket, és megpróbálták menteni a vízben kapálódzó embereket.

A Heti Napló riportjából kiderül: van olyan hajós, akit annyira megviselt az az éjszaka, hogy máig pszichológushoz jár, aki segít neki a felejtésben. A helyszínre elsők között érkező vízirendőrök pedig azt mondták, hogy először mentettek, és csak utána zuhantak össze lelkileg.

A Hableányt tulajdonló cég szóvivője, Tóth Mihály a búcsúztató előtt azt mondta, hogy a tragédia, hangozzék ez bármilyen furcsán is, összébb hozta a szakmát.

A szóvivő, bár nem akart a baleset okairól beszélni, hiszen ahogyan fogalmazott, az a rendőrség dolga, de ezekkel a mondataival azért üzent minden hajósnak, még a Viking szabadlábon védekező kapitányénak is. A rendőrségi gyanú szerint ugyanis az ukrán parancsnok durván megsérthette a szabályokat, és ez vezethetett a tragédiához. Még olyat is lehetett olvasni, hogy az ütközés előtt éppen szelfizett, és észre sem vette, hogy tömegbalesetet okozott. Persze mindez még csak gyanú, mindaddig, amíg a bíróság jogerősen nem dönt.
Az 58 éves korában elhunyt Lombos László kapitány melletti másik magyar áldozatra, Pethő Jánosra úgy emlékezett a hajótársaság szóvivője, hogy a kollégái nagyon szerettek vele dolgozni, mert mérhetetlenül megbízható volt.

Talán ez is eszükbe juthatott azoknak a katonáknak, akik a Halászbástya nevű hajó fedélzetén díszsortüzekkel búcsúztak hajdani bajtársuktól.

De precizitása, és műszaki tudása sem óvhatta meg az életét. Ott maradt ő is a Hableányon, hat méterrel a víz alatt. A hajón, amelyet a Duna magas vízállása, és elképesztő sodrása miatt napokig meg sem lehetett a búvároknak közelíteni. Nem túlzás azt állítani, hogy ők naponta kockáztatták az életüket a merüléseiknél. A nulla látótávolságban, és az embertelen súlyú felszerelésben.

Végül június 11-én sikerült a felszínre emelni, és elszállítani a Hableányt. Mostanra az is kiderült, hogy mi lesz a megrongálódott hajótesttel.

A hajó orra jó állapotban maradt, azt bizonyosan lehetne konzerválni, és kiállítani. Egyébként nem lenne egyedi ez a megoldás. A legendás 004-es pályaszámú nohab mozdonyt sem olvasztották be teljes egészében 199-es, vagyis éppen húsz évvel ezelőtti balesete után. Az orrát restaurálták, és kiállították. Előbb a közlekedési múzeum falára rögzítették, majd az épület lebontása után átszállították Tapolcára, és azóta is ott van. Talán hasonló szobor, vagy inkább emlékezési pont lehet majd a Hableányból is.

atv.hu

További belföldi híreink