Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-07-16 06:02:00

Másfél kilométert kell felújítani a strandon, a szezon közepére sem készült el

A szezon kellős közepére sem készült el a fonyódi Árpád-part, közel másfél kilométeres felújítása. A Turisztikai ügynökség írt ki pályázatot, melyre azonnal kellett jelentkezni, eredetileg június 30-i kivitelezési határidővel. Sok helyen látszott, hogy ez az időpont nem tartható, ezért meghosszabbították a mai napra, de Fonyódon mára sem sikerült a partot rendbe tenni. Az itt folyó munkák miatt olyan a napozás, mintha valaki egy útépítésre ment volna nyaralni.

 

 

A szoba kiadók szerint többen inkább vették a sátorfájukat és az előre lefoglalt szobákba be sem költöztek, amikor meglátták, hogy a szabad strandon milyen állapotok uralkodnak Fonyódligeten. A helyiek szerint ennek nem lett volna szabad nekiállni a szezon előtt.

Egy nem régen alakult, helyi közélettel foglalkozó egyesület alapító tagja az mondta, hogy igazából sehol és semmit nem lehet megtudni a beruházásról. "Főszezon közepén itt vagyunk és egyszerűen nem hajlandóak válaszolni a kérdéseinkre, mert legalább válaszoljanak, nem kell több. Mi nem szidjuk, mi imádjuk a beruházást, szeretjük a fejlesztést. egy bajunk van, ezt ésszel kéne csinálni" - nyilatkozta Németh Helga aktivista Híradónknak.

A polgármester június végén még úgy nyilatkozott, hogy mára mindennel végeznek. Ma már újabb dátumokat mondott: "Végleges időpont július 31-e. ezt az időpontot kaptuk a végeleges befejezéshez. Az összes strandok munkálatainak a befejezéséhez. Konkrétan a futópálya 23-ára elkészül és utána van még tereprendezés" - mondta Hidvégi József.

A polgármester szerint a kivitelezést lassította, hogy esett az eső, és az is, hogy a munkaterülethez túl közel van a víz.

atv.hu

További belföldi híreink