Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-07-05 11:10:00

Itt a budapesti ellenzéki polgármesterjelöltek listája, lesz kerületi előválasztás

Minden kerületben csak egy ellenzéki jelöltet állítanak a kormánypártok jelöltjével szemben - erről állapodtak meg a pártok. Azt is bejelentették, hogy Ferencvárosban előválasztáson döntik el, kit indítsanak. A képviselőjelöltekről később egyeztetnek.

Itt a budapesti ellenzéki polgármesterjelöltek listája, lesz kerületi előválasztás
Fotó: MTI

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje pénteken az érintett pártok részvételével tartott sajtótájékoztatón azt mondta, megállapodtak abban, hogy mind a 23 fővárosi kerületben egyetlen kihívója lesz a Fidesz jelöltjének.

A politikus úgy fogalmazott: nehezen tanulták meg azt a leckét, hogy ha megosztottak, akkor mindig a Fidesz nyeri a választást. Mint mondta, túlléptek a korábbi sérelmeken és megtalálták azokat a dolgokat, amik összekötik őket, mert azt akarják, hogy Budapest újra szabad, igazságosabb és zöldebb város legyen.

Hozzátette, a választók megmutatták, hogy ellenzéki egységet akarnak, a hatpárti együttműködés pedig képes lesz közösen képviselni azt a választói akaratot, hogy a fővárost visszaadják az ott élőknek.

Az ellenzéki együttműködés szükséges feltétele a választás megnyerésének, de kell egy olyan kampány, ami felrázza a budapestieket - mondta. "Nincs nyaralás, nincs uborkaszezon, munka van, nagyon sok munka" - jelentette ki Karácsony Gergely.   

Az ellenzéki polgármesterjelöltek listája tehát így néz ki jelenleg - a 24.hu-n megjelent lista szerint:

I. V. Naszályi Márta – Párbeszéd
II. Őrsi Gergely – MSZP
III. Kiss László – MSZP
IV. Déri Tibor – Momentum
V. Tüttő Kata – MSZP
VI. Soproni Tamás – Momentum
VII. Niedermüller Péter – DK
VIII. Pikó András – Momentum, a C8 nevű helyi szervezettől kérték fel
IX. Előválasztás lesz Jancsó Andrea és Baranyi Krisztina között
X. Somlyódy Csaba – MSZP
XI. László Imre – DK
XII. Élő Norbert – DK
XIII. Tóth József – MSZP
XIV. Horváth Csaba – MSZP
XV. Németh Angéla – DK
XVI. Nemes Gábor – DK
XVII. Gy. Németh Erzsébet – DK
XVIII. Szaniszló Sándor – MSZP
XIX. Gajda Péter – MSZP
XX. Balog Róbertről, volt Főtáv szóvivőről lehetett hallani, akit az MSZP támogat
XXI. Erdősi Éva – MSZP
XXII. Havasi Gábor – Momentum
XXIII. Berecki Miklós – Jobbik


Molnár Zsolt, az MSZP budapesti választmányának elnöke elmondta a sajtótájékoztatón, hogy Pesterzsébeten később jelentik be, kit jelölnek polgármesternek, Ferencvárosban a következő hetekben előválasztást tartanak, Soroksáron pedig az ellenzéki összefogáshoz később csatlakozott Jobbik által javasolt Bereczki Miklóst támogatják majd.

Döntéseiket azzal indokolta, hogy bár nagyra értékeli Szabados Ákos több mint két évtizedes polgármesteri tevékenységét Pesterzsébeten, nem tudnak támogatni egy olyan független jelöltet, akit a Fidesz bármely szervezete is támogat. Ferencvárosban nem született politikai megegyezés arról, hogy a polgármesteri címért egyaránt indulni készülő Baranyi Krisztinát vagy Jancsó Andreát támogassák-e, ezért a helyi lakosokra bízzák a döntést - közölte. Azt, hogy a többi kerületben pontosan kit indítanak majd, hamarosan nyilvánosságra hozzák - válaszolta egy kérdésre.

Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi önkormányzati képviselője azt mondta, Budapest többet érdemel, mint amit az elmúlt kilenc évben kapott. A DK elnöksége jó szívvel támogatja az együttműködést, mert régóta tudják, hogy össze kell fogni - tette hozzá. Kiemelte, hogy támogatják Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltségét.

Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja úgy fogalmazott, a megállapodás rengeteg alázatot és áldozathozatalt követelt a résztvevőktől. Ilyen áldozatnak nevezte, hogy lemondtak a jelölési jogukról Soroksáron. Reményét fejezte ki, hogy a megegyezés nyomán felállhat egy olyan csapat, amelynek tagjai ősztől azért küzdhetnek, hogy minden egyes korrupciós ügyet nyilvánosságra hozzanak.

fotó: mtiFotó: MTI


Bencsik János, a Jobbik budapesti elnöke azzal indokolta csatlakozásukat, hogy a "visszaépülő egypártrendszer" helyett a többpártrendszert választották. Ma a fő politikai törésvonal nem a jobb- és a baloldal között, hanem "az önkényuralom támogatói és kiszolgálói", valamint a jogállamiság és a demokrácia iránt elkötelezettek között húzódik - mondta. Leszögezte: a Jobbik a többpártrendszer, a demokrácia és a jogállamiság oldalára áll.

Kanász-Nagy Máté, az LMP ügyvivője azt mondta, azért is csatlakoznak az ellenzéki összefogáshoz, mert markáns zöldprogramot akarnak megvalósítani Budapesten. Ennek része a zöld területek megóvása és növelése, a Római-part megvédése, az autóforgalom csillapítása és a közösségi közlekedés fejlesztése - közölte.

A politikusokat kérdezték arról, hogy a ferencvárosi előválasztáson kit támogatnak majd. Karácsony Gergely és Gy. Németh Erzsébet azt mondta, elfogadják majd az előválasztáson szavazók döntését a két jelenlegi önkormányzati képviselőről. Molnár Zsolt, Hajnal Miklós és Bencsik János bejelentette, hogy pártjuk, illetve helyi szervezetük Jancsó Andrea mellett áll, míg Kanász-Nagy Máté közölte, hogy az LMP Baranyi Krisztinát támogatja.

Újabb kérdésre Karácsony Gergely azt felelte, hogy mivel Puzsér Róbert nem indult az ellenzéki előválasztáson, szerinte kiiratkozott az ellenzéki főpolgármester-jelöltek közül.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink