Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-07-04 20:13:00

Nem vállalja Lázár János a hódmezővásárhelyi polgármester-jelöltséget

Mint írja, volt min gondolkodnia az elmúlt napokban.

Nem vállalja Lázár János a hódmezővásárhelyi polgármester-jelöltséget

Az Index szúrta ki Lázár János honlapján megjelenő hosszú írást, amit a vásárhelyi polgároknak címzett az országgyűlési képviselő.

Lázár szerint a városban valóban változásra van szükség. „Egy teljes, ötéves cikluson keresztül biztosan nem mehetnek tovább úgy a dolgok, ahogy mostanában mennek, pontosabban: nem mennek. Hiszen még a polgármester úr hívei sem tagadják, hogy a város ma egy helyben topog. Nincsenek új nagyprojektek, nem épül semmi, ami pedig folyamatban van, vagy épp átadásra kerül, annak az építése már jóval korábban elkezdődött” – áll az írásban. Hozzáteszi: a város mára lefagyott.

Lázár ezután hosszan ír az eddigi politikai eredményeiről, és közli: hisz abban, hogy polgármesterként most ismét a város hasznára tudna lenni, sőt, sokat tanult a kompromisszumok fontosságáról és az együttműködés erejéről, így most még jobb vezetője tudna lenni a városnak, mint korábban.

Majd arról ír, mégis azt tartja helyes döntésnek, ha nem vállalja el a Fidesz felkérését: „Mégis azt tartom helyes döntésnek, ha nem vállalom el a Fidesz felkérését, és nem szállok ringbe újra a polgármesterségért” – jelenti ki. Megjegyzi, hogy a közvélemény-kutatások is azt mutatják, hogy neki lenne a legtöbb esélye Márki-Zay Péter legyőzésére, aki szerinte őt tette meg fő ellenségének, és még a polgármesteri munkából is Lázár-ellenes kampányt csinál – írja.

Szerinte egy harmadik jelöltre van szüksége a városnak. „Olyan polgármesterre, aki be tudja fejezni a mai polgárháborút, ezt a végtelenített kampányt, amely minden vásárhelyinek oly sokba került és kerülne még a következő években” - írja.

Hozzáteszi, hogy akárki lesz is az, aki új fejezetet kezd a város történetében, az én munkámra és támogatásomra számíthat. „Makacsul ragaszkodom ugyanis ahhoz, hogy előbb vagyunk vásárhelyiek, mint kormánypártiak vagy ellenzékiek” – fogalmaz.

atv.hu

További belföldi híreink