Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-06-27 14:10:00

Gyász: Elhunyt Ökrös Csaba

Ötvenkilenc éves korában elhunyt Ökrös Csaba Liszt-díjas népzenész - tudatta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem csütörtökön az MTI-vel.

Gyász: Elhunyt Ökrös Csaba

Ökrös Csaba 1960. június 17-én született Szolnokon, az általános iskolát ének-zene szakon kezdte el Jászberényben, kilencéves korában kezdett hegedülni. Az érettségi után felvételt nyert az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola ének-zene-történelem szakára, ahol másfél évet tanult, 2010-ben bachelor, 2012-ben master diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene képzésén.   

A hangszeres népzene gyűjtését 1976-ban kezdte el Kallós Zoltán segítségével és irányításával Erdélyben, ugyanebben az évben került a sátoraljaújhelyi Hegyalja Néptáncegyüttes zenekarába, ahol tapasztalt zenészektől leshette el a zenekarvezetés fortélyát. Tanulmányai után a bostoni MIT Egyetemen töltött két nyarat hegedű és magyar népzene oktatásával. Onnan hazatérve a Bartók Néptáncegyüttesben tíz éven át hegedült, mellette Tímár Sándor meghívására az Állami Népi Együttesben négy évet muzsikált.    

Zsuráfszki Zoltánnal 1986-ban megalapította a Kodály Kamara Táncegyüttest, megszűnéséig a zenekar állandó zenésze és zenei szerkesztője volt. Szintén ez évben megalapította az Ökrös Együttest Molnár Miklós hegedűssel és Kelemen László brácsással, 1990-ben csatlakozott hozzájuk Mester László brácsás és Doór Róbert bőgős. Tizenhét éven keresztül népszerűsítették a magyar népzenét koncertekkel és tanítással itthon és külföldön egyaránt. A Honvéd Művészegyüttes Hegedős Zenekarának tagja volt 2004 és 2007 között, 2008 és 2012 között a Téka Együttesben muzsikált.   

A zenész 1989-től tíz éven át az Óbudai Népzenei Iskolában, majd négy évet a szentendrei Vujucsics Tihamér Zeneiskolában tanított, ezzel párhuzamosan a szigetmonostori Zöld Sziget Iskolában két évig oktatott hegedűt a 6-18 éves korosztálynak. 2010 szeptemberétől volt a Zeneakadémia Népzene Tanszékének hegedűtanára, 2012 szeptemberétől a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában is oktatott.  

Munkásságát 2007-ben Kodály-díjjal, 2012-ben Regionális Prima Díjjal, valamint 2019-ben Liszt-díjjal ismerték el.  

"A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és annak Népzene Tanszéke búcsúztatja egyik első diákját, majd később oktatóját, adjunktusát. Ökrös Csaba az országosan ismert és elismert népzenész, aki a táncházmozgalom első generációjához hasonlóan még erdélyi falusi zenészektől tanult, 2007-ben a Zeneakadémián új szakirányként indult népzenészképzésre 47 évesen jelentkezett. Pedig hangszeres tudása, a magyar népzenei hagyományról meglévő ismeretei alapján már akkor taníthatott volna óraadóként. De ő először inkább elvégezte az öt évet, mindenkor példát mutatva a nála 25 évvel fiatalabb diáktársainak a műfaj iránti odaadásból, tanulásból és szorgalomból. Vágyott a tanulmányok alatt elsajátítható, szélesebb körű, általános zenei ismeretek és tudás után. A tanszakon végzett tanulmányai vezették azután a zeneszerzés felé, amelyben hatalmas repertoárismerete, az immár vérévé vált magyar népzenei dallam- és motívumkincs szolgált számára biztos alapul. Az évek során számos színpadi mű kísérőzenéje fűződik nevéhez. Tanulmányait követően a népi hegedűjáték oktatójaként segítette munkánkat, és adta át tudását tanítványainak. Hiteles előadóként, hiteles tudással és hiteles emberként" - búcsúzik Richter Pál, a Zeneakadémia Népzene Tanszékének vezetője Ökrös Csabától.

atv.hu

További belföldi híreink