Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-06-18 17:42:00

Tetszik Karácsony ötlete a Momentumnak, csak nem kivitelezhető szerintük

Karácsony Gergely a minap két olyan ötletet is bedobott az előválasztási kampányban, amelyek kifejezetten költségigényesek - írja az azonnali.hu a Momentum véleménycikke alapján. Honnan lenne meg a pénz a közlekedési alapjövedelmre és a bérlakásprogramra, és valóban megérné-e ez a budapestieknek? Mit lehetne tenni ehelyett?

Hétfőn Karácsony Gergely bejelentette, hogy „közlekedési alapjövedelmet” adna minden budapesti felnőtt lakosnak. Karácsony modellje szerint, ha minden budapesti felnőtt kap egy 67 ezer forintos éves közlekedési támogatást, azzal nőni fognak a jegybevételek, és így a rendszer önmagát lesz képes finanszírozni. Maga a támogatás igazi hungarikum, hiszen hasonló rendszer sehol a világon nem működik.

A Momentum nagyon kíváncsi a költségvetési a modellre is, ugyanis első (és második) hallásra is nagyon bevállalósnak hangzik ez az ígéret szerintük. 

Hogy miért? 

Évi 67 ezer forintot adni minden budapesti felnőttnek nagyjából 100 milliárd forintba (1,5 millió szorozva 67 ezerrel) kerülne a fővárosi költségvetésnek. Ehhez képest a főváros költségvetése jelenleg 266 milliárd forint bevétellel rendelkezik, a kiadásai pedig 380 milliárd forintot tesznek ki, a vesztesége 114 milliárd forint. Ha jól értjük Karácsonyt, akkor ennek a kiadásnak egy részét abból fedezné, hogy fizetőssé tenné a parkolást a város jelentős részén. De a probléma az, hogy ez a rendszer akkor is elképesztő kiadást jelentene, ha az általában nem a közösségi közlekedést használó budapestiek a támogatás minden egyes forintját visszafizetnék parkolási díj formájában- írják a párt szakértői.

Tavaly a BKV 4,4 millió havi bérletet adott el. Ha csak a 370 ezer havi bérlettel utazónak adnánk fejenként 67 ezer forintot, az is 25 milliárd forintba, a budapesti költségvetés tizedébe kerülne. Ha nem lenne világos: attól, hogy ezek az emberek továbbra is bérletre költenék ezt a 25 milliárd forintot, ez egy költségvetési kiadás lenne, egyenlő azzal, mintha a jelenleg 9500 forintos bérletek árát 3900 forintra csökkentenénk. Ez egyébként alig több, mint egy diákbérlet ára. Másképpen mondva, ez a 25 milliárd forintos kiadás olyan, mintha a BKV jelenleg 66 milliárdos jegybevételét 38 százalékkal csökkentenénk. Karácsony azzal is érvel, hogy ez a árcsökkenés ahhoz vezetne, hogy többen használnák a tömegközlekedést, és így visszahozná az árát.

A teljes cikket ide kattintva olvashatja el.

További belföldi híreink