Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-05-30 17:49:00

"Könnyek közt néztük, ahogy a többiek feje eltűnik" - megszólaltak a dunai hajókatasztrófa túlélői

A koreai média megszólaltatta a Hableány katasztrófájának túlélőit Budapesten, amit az Index szemlézett. A Chosun című újságban az egyikük azt mondta, az ütközés pillanatában körülbelül húszan a fedélzeten voltak, fotóztak, mintegy tíz ember pedig az alsó kabinokban volt.

"Könnyek közt néztük, ahogy a többiek feje eltűnik" - megszólaltak a dunai hajókatasztrófa túlélői

A 31 éves Jung-mo azt is mondta, hogy látta közeledni a nagy hajót, de elképzelni sem tudta, hogy össze fognak ütközni.

A 32 éves Yoon úgy emlékezett, hogy a hajójuk egyből felborult és elsüllyedt. A fedélzetről a vízbe estek az emberek, a kabinokban lévők viszont valószínűleg nem tudtak gyorsan kijönni.

Jeong talált egy mentőövet, és minden erejét beleadta, hogy elérje, mert tudta, hogy az élete múlik rajta. A rajta lévő zsinórt Yoon felé dobta, így kettejüket a vízfelszínen tartotta a karika.

Azt mondták, könnyek közt nézték, ahogy a többi ember feje eltűnik, felbukkan, megint eltűnik a vízben.

A 60 éves Anmo úszni próbált, aztán egy másik hajó matrózának a kezében tudott megkapaszkodni, de csak egy ideig. Kicsúszott, és elsodródott, de sikerült túlélnie, míg a mentőcsapatok megérkeztek.

"Nem volt szervezett mentés", mondta Yoon. A mentőcsapatok szerinte csak azokat mentették, akik eleve megkapaszkodtak, például egy mentőövbe.

atv.hu/Index

További belföldi híreink