Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-05-22 18:29:00

Bűvésztrükkel csalta tőrbe a nyolcéves Adriennt a sólyi gyilkos

Bűvésztrükkel csalta tőrbe a nyolcéves Adriennt a sólyi gyilkos, hogy meg tudja ölni. Az ügyészség most emelt vádat az 1 évvel ezelőtti gyilkosság ügyében. A kislányt az akkor 16 éves fiú egy patakhoz csalta, ahol egy trükköt ígérve neki, a gyerek kezét hátrakötötte, majd a patakba lökte, bántalmazta és végül magára hagyta. Az akkor már eszméletlen gyereknek esélye sem volt a túlélésre.

Vádemelés a sólyi gyerekgyilkos ellen

 

Szinte napra pontosan egy éve egy péntek este  ment el a kislány a későbbi gyilkosával otthonról. A fiú focizni hívta őt és a bátyját is, akivel együtt járt óvodába. Ezt még a kislány édesapja mesélte el az ATV Híradónak. Horváth Győző elmondta, "a testvérének, a bátyjának mondta: Dani gyere, gyere itt a Feri, menjünk focizni, de a kisfiam nem ment, csak a kislányom ment el vele. Hogy utána mi történt, fogalmunk sincs egyelőre."

A mindössze 16 éves gyilkost egy nap alatt elfogták a rendőrök. Ő már akkor beismerő vallomást tett, részletesen elmesélte, hogy mi történt. A kegyetlen gyilkosság miatt most emeltek vádat.  Kiderült, hogy a 16 éves fiú szexuális vonzalmat érzett a mindössze 8 éves kislány iránt, a gyerek halálát az okozta, hogy a gyilkos féltékeny lett játék közben.

"A gyermek egy közös ismerősüket, egy játszótársukat dicsérte a vádlott előtt, ami az elkövetőebn haragot váltott ki és elhatározta, hogy bosszúból illetve a szexuális vágyának kielégítése céljából, megöli a gyermeket" - állítja Gulyás Ildikó, a Veszprém Megyei Főügyészség szóvivője.

A kislányt a közeli patakhoz csalta, ahol egy kötelet talált. A főügyészségi szóvivő úgy folytatta, "elhitette a kislánnyal, hogy egy bűvésztrükköt mutat neki, amelyhez a kezeit hátra kell kötözni. A megtévesztett gyermek hitt az elkövetőnek, és megengedte, hogy a kezeit a vádlott megkötözze."

A kislányt ezután a patakhoz vitte és egy kővel többször fejbe verte. Majd egyszerűen otthagyta a haldokló gyereket. A 16 éves gyilkosnak különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt kell felelnie a bíróság előtt.

atv.hu

További belföldi híreink