Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-05-20 11:07:00

Rendkívüli: Vizsgálják a sugárzást minden kórházban

Valamennyi intézményben a sugárvédelmi szabályzatok és felszerelések állapotának soron kívüli felülvizsgálatát rendelte el az Állami Egészségügyi Ellátó Központ – értesült a MedicalOnline.

Az ÁEEK valamennyi, a fenntartása alatt álló intézménytől bekérte a sugárvédelmi szabályzatokat, a vonatkozó engedélyeket, és a védőfelszerelések meglétét és állapotát tartalmazó beszámolókat – értesült központi forrásból a MedicalOnline.

A napokban egy blogon született beszámoló arról, hogy a Péterfy Sándor Utcai Kórház telephelyén, a Baleseti Központban (az egykori OBSI) dolgozó traumatológusok úgy vélik, áteresztik a röntgensugarakat az ólommellények, amelyeket a műtétek alatt készülő röntgenfelvételek elkészítésekor használnak. A dolgozók azt állítják, maguknak kellett megfelelő minőségű ólomkötényt vásárolni (ennek ára 60-80 ezer forint), mert folyamatos sugárzásveszélynek vannak kitéve, ami számos betegséget okoz, ám ennek ellenére nem kapnak dozimétert, nincs veszélyességi pótlékuk, sem munkaidő kedvezményük, ami pedig szerintük járna.

Az ügy nyomán kedden az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) munkatársai hatósági ellenőrzést tartanak az intézményben – értesült a Népszava, amit a MedicalOnline forrásai is megerősítettek, ahogyan azt is, hogy egy nemzetközi szaktekintélynek számító sugárszakértővel is szerződést kötött a kórház.

Mindeközben az ügyben több országgyűlési képviselő is írásbeli kérdéssel fordult emberi erőforrások miniszteréhez. Az így is megnövekedett figyelem, valamint az ÁEEK átfogó vizsgálata remélhetőleg rámutat arra, hogy az intézmények sugárvédelmi eszközei általában véve elöregedettek. Ezáltal van remény arra, hogy egy általános eszközbeszerzés keretében megújulhatnak a védőfelszerelések a dolgozók egészségének megvédése érdekében.

További belföldi híreink