Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-05-19 06:20:00

Ágnes a börtönben: ellentmondások sorozata rajzolódik ki a dokumentumokból?

Ellentmondások sorozata szerepel azokban a dokumentumokban, amelyek alapján tíz évre ítélték el Ágnest a férje bántalmazásáért – számolt be róla a Heti Napló riportja. A fiatal nő nehezen viseli a bezártságot, és az első, róla szóló riport utáni kommentek jelentik az egyik mentsvárat számára, hogy ne roskadjon teljesen magába.

Még a múlt héten mutattuk be annak a fiatal nőnek a történetét, aki tíz év börtönt kapott azután, hogy a férjét önvédelemből bántalmazta. Most a börtönben fogadta stábunkat és egyebek mellett arról mesélt, hogyan viseli a mindennapokat. Ágnes úgy fogalmazott: „amikor elszakítanak mindentől és mindenkitől, ami az életem részét képezte, és hermetikusan elzárnak mindentől, hát ezt nehéz”. 

Közben a Heti Napló stábja olyan új, összeférhetetlen dokumentumokat mutatott be a riportban, amelyek alapjában változtathatják meg az Ágnesre bizonyított dolgokat, akinek szabadulását többen is próbálják elősegíteni, olyanok is, akik egy héttel azelőtt kerültek kapcsolatba az asszonnyal, hogy bevonult a börtönbe. Azóta éjjel-nappal az aktát bújják, szinte kívülről fújják már a benne szereplő sorokat. Egyikük úgy fogalmazott, hogy „ezt az anyagot végignézve az az érzése az embernek, hogy megelevenedett A tanú c. film, és a 21. században ezt újraforgatják élőben”.

Az első ilyen az, hogy az ítéletben az szerepel, hogy Ágnes előre eltervezte, hogy megöli az élettársát, ezért drogot tett a férfi italába. A szakértői vélemények szerint ez az elmélet két helyen is megborul, hiszen a sörben nem volt drog. A söröket pedig nem Ágnes vette a boltban, ahogyan azt a férfi állította.

A férfi ugyanis becsatolt egy számlát, amelyből pont az derül ki, hogy ő vette azokat. Mint ahogyan az is kérdéseket vet fel, hogyan került a vádlott másfél méterre a bejárati ajtótól, ha egyszer ő nyitott ajtót, merthogy a dokumentumokban ez is szerepel. Illetve az iratokban szerepel egy olyan rész is, amelyben a férfi azt állítja, hogy folyamatosan mondta Ágnesnek, hogy fejezze be azt, amit csinál, csakhogy, ha az asszony valóban szúrt és valóban először, akkor onnantól kezdve a férfi fizikailag képtelen volt a beszédre. Az is furcsa kissé az Ágnes ügyével foglalkozóknak, hogy kiemelt jelentőségű ügyről van szó, de a bíróság a 20. irat után már ítéletet is hozott. Eközben egy átlag gyermekelhelyezési perben az iratok száma nagyjából 60-80 között szokott mozogni.

Ágnes eközben megtörten mesélt a börtönben mindarról, hogy élte meg az első napokat, amelyek nagyon nehezek voltak. Mint mondta – „egy teljesen zárt világba” csöppent bele, „ahol nyilván korlátok, szabályok vannak” és ezek kellenek is, mégis mindentől el van zárva és egy héten csupán fél órát beszélhet szeretteivel. A fiatal nő többször is elsírta magát az interjú során, és elmondta azt is, hogy nincs, ami tartsa benne a lelket, nem tudja, hogy áll kint az ügye, és hogy mit sikerült eddig elérni. Ami egy kis örömöt okoz számára, azok pedig azok a kommentek, amelyek az első, róla szóló riport után éreztek a videóhoz, és amelyeket a párja küldött be neki egy kis papírlapon.

Ettől függetlenül egyáltalán nem szerepel az a forgatókönyv a fejében, hogy neki a teljes büntetését le kell ülnie. Közben petíció is indult a kegyelmi eljáráshoz, amelyet már csaknem 15 ezren írtak alá.

atv.hu

További belföldi híreink