Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-05-09 17:55:00

Gulyás: Magyarország 2010 óta egyértelműen jó irányba halad

Magyarország 2010 óta egyértelműen jó irányba halad, a kormány gazdaságpolitikájából pedig a magyar gazdaság is profitálni képes - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Nézőpont Intézet és a Hanns Seidel Alapítvány közös, a jó kormányzásról szóló rendezvényén.

Gulyás: Magyarország 2010 óta egyértelműen jó irányba halad

Gulyás Gergely szerint az Európai Unió következő költségvetése lesz az utolsó, amelyhez Magyarország nem nettó befizetőként járul hozzá, hanem több forráshoz juthat, mint amennyit a tagságért fizet. Ugyanakkor a mérleg Nyugat-Európa szempontjából ma is pozitív, az itt befektető uniós cégek nyereségként a magyar GDP 7 százalékára tesznek szert, míg az uniós támogatások kevesebb mint 4 százalékát adják a magyar GDP-nek. Egy mindkét fél számára előnyös helyzetet egyik félnek sincs erkölcsi alapja számon kérni a másikon.

A miniszter kulcsfontosságúnak nevezte a közelgő európai parlamenti (EP-) választást abból a szempontból, hogy a magyarokat képviselik-e majd azok, akik magyar mandátummal jutnak ki a közösség parlamentjébe. Az elmúlt években ugyanis nemcsak Magyarországnak volt erős képviselete az EP-ben a Fidesz-KDNP-n keresztül, hanem Brüsszelnek is erős képviselete volt a magyar belpolitikában az ellenzéki EP-képviselők által - fogalmazott Gulyás Gergely.

Közölte: a Fidesz-KDNP kormányok gazdaságpolitikai eredményeiről szólva emlékeztetett: míg 2010 előtt Magyarország a magasabb szintről induló nyugat-európai fejlődés mértékétől is leszakadt, addig ma a növekedés motorját jelentő visegrádi országok között is helytáll.

A tavalyi majdnem 5 százalékos gazdasági növekedést a rendszerváltozás óta az egyik legjobb eredménynek ítélte, amellyel az ország Európában is dobogós helyen áll, így az életszínvonalbeli különbségek csökkennek

 - értékelt.

Az európai uniós támogatásokból származó előnyt win-win helyzetként értékelte, mert míg az a magyar GDP-nek mintegy 4 százalékát teszi ki, addig nyugat-európai cégek a GDP 7 százalékát viszik ki az országból.

A legnagyobb eredményt a foglalkoztatottságban érte el az ország - hangsúlyozta -, 800 ezerrel többen dolgoznak napjainkban, mint 2010-ben, ami szerinte nagyobb jelentőségű eredmény annál, hogy a kormány a migrációs politikájával biztonságot garantál az itt élőknek.

Magyarország rendszerváltozás utáni történetének legsikeresebb időszaka van mögöttünk - összegzett. Az elért eredmények pedig úgy tarthatók meg, ha továbbra is érvényesül a konzervatív költségvetési politika, ha az uniós források a jövőben is jól hasznosulnak, és megmarad a politikai stabilitás is - tette hozzá. Rámutatott: Magyarország az egyetlen a régióban, ahol a rendszerváltozás óta nem volt előrehozott választás.

Szerinte ennek is köszönhető, hogy az elmúlt három év mindegyikében rekordot döntött a beruházások mértéke.

Az ország gazdasági partnerei közül kiemelte Németországot, hangsúlyozva, hogy bár Berlin és München részéről is tapasztalhatók barátságtalan gesztusok, a két ország gazdasági és politikai kapcsolata kulcsfontosságú. Gulyás Gergely, aki egyben a Fidesz alelnöke is, pártja kapcsolatát a CDU-CSU pártszövetséggel hosszú távon megőrzendő értéknek nevezte.

Szólt arról is, hogy az európai viták szerinte "egyre távolabb kerülnek a valóságtól", nem az ország gazdasági eredményeiről, hanem ideológiai kérdésekről szólnak. Ezeket részletezve elképzelhetetlennek ítélte, hogy "ugyanúgy gondolkodjunk" a párhuzamos társadalmakról, az integráció esélyeiről, a család fogalmáról, ami a nyugat-európai sajtóban megjelenik.

A rendezvényen Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője mutatta be az általuk készített, A közép-európai országok jó kormányzás indexe 2018 című tanulmányt, amely szerint Magyarország a régióban kitűnik a jó kormányzással, Ausztria és Csehország után "bronzérmet szerzett".

A többi visegrádi országot, Szlovéniát, Horvátországot, valamint Romániát és Bulgáriát, valamint Szerbiát is vizsgáló tanulmány a gazdasági növekedés, a társadalmi jóllét, valamint a politikai stabilitás alapján hasonlította össze az országokat. Utóbbi kategóriában Magyarország az élre került - ismertette.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink