Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-05-10 07:43:00

A Fidesz és a Momentum a legnépszerűbb az egyetemisták körében

A mai egyetemistáknak a politikával kapcsolatban a korrupció és a hazugság szavak jutnak először eszükbe. Egyebek között ez is kiderült abból a kutatásból, amelyet 800 diák megkérdezésével végeztek több éven keresztül. Rendkívül érdekes egyébként a diákok pártpreferenciája is. Magasan a Fidesz és Momentum a legnépszerűbb közöttük, a hagyományos baloldali pártok viszont alig léteznek számukra.

Az egyetemisták egy része aktívan foglalkozik politikával, ha kell az utcára is kimegy. Ennek megfelelően pártot is választanak már ekkorra. Az idei adatok igen meglepőek lettek. Míg a teljes népesség körében a hagyományos erősorrend nagyjából úgy néz ki, hogy vezet a Fidesz, utána jönnek a baloldali pártok, az LMP és majdnem a sor legvégén a Momentum.

Ehhez képest az egyetemisták közötti felmérésben magasan a Fidesz és ugyanannyi százalékkal a Momentum a legnépszerűbb, míg a baloldali pártok szinte nem léteznek az egyetemisták számára.

Korrupció és hazugság: Ezek jutnak eszükbe az egyetemistáknak a politikáról [Kutatás]

 
Hogy általában véve pedig mint gondolnak a politikáról, a politikusokról azt elég egyértelműen megmutatja ez a szófelhő. A politika szóról általában olyan fogalmak jutnak az eszükbe, mint a korrupció és a hazugság, illetve Orbán Viktor neve az, ami gyakran előfordul még a felmérés szerint.

A politikai kérdések közül ami talán a legmeglepőbb, hogy egyre többen gondolják, hogy bizonyos körülmények között egy diktatúra jobb, mint a demokrácia.

"A diktatúrát bizonyos körülmények között elfogadók között jelentős arányban vannak mind a mai napig a Jobbik szavazói, illetve a Fidesz szavazói és jóval kisebb arányban jelennek meg a bal-balközép, centrum szavazók" – ismertette Szabó Andrea a kutatás egyik koordinátora.

A kérdőívben azonban nem csak politikáról kérdezték őket, hanem például megélhetési helyzetükről is. Az egyetem mellett sokan kénytelenek dolgozni, erről mesél Nagy Attila is.

„Van amikor éjjel kettőig sorozatokat kell fordítanunk, hogy reggel mehessünk egyetemre, van amikor más dolgokat kell éjszaka csinálni, a kettőt muszáj összeegyeztetni valamit, valamiért, alapon, de nem egyszerű” – mondta a fiú.

Nem túl meglepő módon a diákok majdnem fele tervezi, hogy a jövőben - akár több éven keresztül is külföldön dolgozik majd.

Susánszky Pál, az kutató, Aktív Fiatalok Kutatócsoport kutatója szerint egyértelműen látszik, hogy a legfontosabb szempontok között a megélhetés és a karrier vannak.

Ami pedig tovább kongathatja a vészharangokat a kivándorlással kapcsolatban az az, hogy az orvostanhallgatók tervezik leginkább, hogy külföldön helyezkednek majd el.

atv.hu

További belföldi híreink