Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-04-29 16:13:00

Páros lábbal szállt bele a DK Kövér Lászlóba

A Demokratikus Koalíció (DK) politikusai továbbra is élni fognak azzal a jogukkal, hogy minden lehetséges eszközzel ellenőrizzék a kormányt - jelentette ki az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese.

Páros lábbal szállt bele a DK Kövér Lászlóba

Arató Gergely hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján közölte: Kövér László házelnök egy a DK kérdésére küldött levelében azt írta, hogy véleménye szerint a képviselők nem léphetnek be szabadon bármely közintézménybe. Hozzátette, Országgyűlés elnöke még azt is kilátásba helyezte, hogy "meg kívánja változtatni" a jogszabályokat annak érdekében, hogy a képviselőknek ezt a jogát korlátozzák.

Kövér László arról írt, hogy a képviselőknek a parlament falai között kell élniük az ellenőrzési jogukkal, de azt figyelmen kívül hagyja, hogy az ellenzék kérdéseit a kormány érdemi válasz nélkül hagyja, a javaslatait pedig tárgyalás nélkül lesöpri - folytatta a képviselő, aki szerint csak diktatúrában fordulhat elő, hogy a képviselők törvényben előírt jogait korlátozzák.

Arató Gergelytől megkérdezték, hogy milyen módszerekkel akarnak tiltakozni, de csak annyit felelt, hogy parlamenten belüli és parlamenten kívüli eszközöket is bevethetnek.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink