Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-04-25 20:51:00

Brutálisan elfagyott a termés Szabolcsban, ez hozhatja a drágulást

Egyelőre nem lehet még pontosan meghatározni, hogy milyen károkat okozott a múlt heti fagy. Szabolcsban több gyümölcsösben is akár 70 százalékos veszteségre számítanak a gazdák. A hideg ugyanis a legrosszabbkor érkezett: több fán már kis gyümölcsök voltak, a többi pedig virágzott.

Brutálisan  elfagyott a termés Szabolcsban, ez hozhatja a drágulást

Koncz Gábor 5 hektáron termel almát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvarsány közelében levő ültetvényén, ahol komoly károk érték a virágzó fákat.

Nem jártak jobban a szomszédos Nagyvarsány határában almát termesztő gazdák sem. Az egyik nagyvarsányi gazda azt mondja, kedd hajnalra volt egy mínusz négy fokos fagy, ami miatt az egész gyümölcsös tiszta dérben volt.

„Pont virágzásban érte, illetve piros bimbós állapotban és most úgy néz ki, hogy a nyolcvan százaléka lefagyott a virágoknak” – mesélte Sebestyén József.

Aki csak tudott próbált a fagy ellen védekezni, de hiába, nem tudták a hideg pusztítását megállítani. A zöldség-gyümölcs szakmaközi szervezet egyik vezetője azt mondta, hogy majd májusban derül ki véglegesen, hogy mekkora károkat okozott a fagy. Ez egyébként az ország több pontján is előfordult, hol nagyobb, hol kisebb területet érintett.

Apáti Ferenc, a FruitVeb alelnöke elmondta:

a csonthéjas gyümölcsfajokat virágzás végén, vagy kisgyümölcs állapotban érték a múlt heti fagyok, míg az almát a virágzás különböző stádiumában. A gyümölcsök ebben az állapotban a legérzékenyebbek az éjszakai lehűlésre.

A szakember szerint azonban most még korai arról beszélni, hogy ez a mostani időjárás mennyire befolyásolja majd a gyümölcsök árát.

Brutálisan drágulhatnak a gyümölcsök, mert elfagyott a termés Szabolcsban

 atv.hu

További belföldi híreink