Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-04-25 21:54:00

Alig volt hatása a tavaly októberben életbe lépő hajléktalantörvénynek

A Menhely Alapítvány friss kutatása szerint az utcákon élő emberek nagy része a téli időjárás, és nem a figyelmeztetések hatására ment be a szállókra. A félelem azonban érezhetően erősebb lett a hajléktalanok körében, és a velük szembeni agresszív reakciók száma is nőtt.

Nem hatott érdemben a hajléktalantörvény

 

Egy Gödöllő utcáin élő férfi, Zoltán volt az első, akit a tavaly október 15-én életbe lépett hajléktalan-rendelet miatt a törvényszék figyelmeztetett – azért, mert nem volt hová hazamennie. A rendőrség adatai szerint idén április 23-ig Zoltán mellett még kilenc fedél nélkül élő ember állt bíróság elé Magyarországon, életvitelszerű közterületi tartózkodás miatt.

A rendőrök az elmúlt fél év alatt összesen 358 figyelmeztetést osztottak ki azoknak a hajléktalan embereknek, akik nem voltak hajlandóak bemenni a szállókra.

A Menhely Alapítvány friss kutatásából az derül ki, hogy a fedél nélkül élők csupán 15 százalékára hatott a hajléktalan-rendelet szigora. A hajlandóság pedig főleg a rendelet hatályba lépése után nőtt meg: két hétre október vége után ugyanis újra csökkent a szállók kihasználtsága.

A férőhelyek kérdése azonban nem csak az érintetteket, a szakembereket is érdekelte. 

A felmérés szerint a fővárosban utcán élő hajléktalanok 40 százaléka az utcán is maradt, kicsivel többen választották az éjjeli menedékhelyeket, illetve az átmeneti szállókat együttvéve.

A vidéki nagyvárosokban azonban jóval magasabb volt az utcákon maradók aránya - főleg a kevés férőhely miatt.

A kutatásból az is kiderült, hogy a hajléktalanok 80 százaléka szerint hasznos lenne megélhetést biztosító munkát, és emberi lakhatást biztosítani számukra.

A szakemberek szerint ráadásul a kedvező munkaerőpiaci trendeknek köszönhetően a munkaképes emberek egy részének sikerült kilábalniuk a hajléktalanságból, ám jelentősen megnőtt az idős, és beteg emberek száma a fedél nélkül élők között.

atv.hu

További belföldi híreink