Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-04-24 07:02:00

Sokkoló hír: egyszerűen eltűnt a magyar krumpli

Szinte teljesen elfogyott a magyar burgonya a boltokból, így a szükségleteket döntően importból fedezik a kereskedők – mondta az InfoRádiónak az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács elnökségi tagja, aki azt is közölte, hogy a februárban tapasztalt nagyobb mértékű, a Központi Statisztikai Hivatal által egy év alatt mért 66 százalékos áremelkedést az elmúlt két hónapban további kisebb drágulás követte.

A szakértő felhívta a figyelmet, hogy a legnagyobb árrést a kereskedelem teszi az árura.
Murai György azt is elmondta: a magyar fogyasztók szükségleteit főként Franciaországból pótolják, ahonnan piros héjú burgonyák érkeznek, amit kifejezetten exportra, többek között Magyarországra termelnek, hiszen Franciaországban a sárga héjú fajták a népszerűek.

Érkezik Magyarországra krumpli Észak-Afrikából is - évek óta jellemző, hogyha a hazai áru elfogy a polcokról, Afrikából pótolják. Annak ellenére, hogy ez Algériából és Marokkóból, hűtőkonténerekben érkezik, a beszerzési ára az előbb említett termelői áréval közel megegyező. Ezek elsősorban sárga héjú burgonyák.

Az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács elnökségi tagja hozzátette: kisebb mennyiségben a piacokon már a hazai új krumpli is elérhető, igaz, most még 1200-1300 forintos kilogrammonkénti áron.

atv.hu

További belföldi híreink