Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-04-24 15:41:00

Megerőszakoltak egy kislányt az aszódi javítóintézetben

A héten várható ítélet az ügyben.

Megerőszakoltak egy kislányt az aszódi javítóintézetben

Két fiatal fiú és egy lány ellopta a javítóintézet felügyelőjétől a Chemotox flakonját, hogy elbóduljon. Belélegezték belőle a gázt. Ezek után a két fiú megverte és megerőszakolta a lányt, írja az Origo.

A két fiú 2016. októberében került az EMMI Aszódi Javítóintézetébe, a kiskorú lány pedig decemberben. 2017. augusztusában az egyik fiú és a lány beszélgetni kezdett egymással, majd később csatlakozott hozzájuk a másik fiú is. Megbeszélték, hogy ellopják a felügyelőtől a Chemotox flakonját, és belélegzik belőle a gázt.

Az egyik fiú meg is tette ezt. Egy törölközőn keresztül szívták be a gázt, amitől elbódultak. A törölközővel megkötözték a lányt, egy másikkal pedig betömték a száját, majd ököllel ütni-verni kezdték.
Miután ezt befejezték, megerőszakolták.

Ezek után megint beszívtak a gázból, és újra megverték a lányt, majd megfenyegették, ha bárkinek elmondja a történteket, ismét megverik, írja a portál.

A két fiú szólt az ügyeletes felügyelőnek, hogy hívjanak mentőt a lányhoz, mert szívott az ellopott flakonból. A lány félelmében csak egy hónappal az eset után és írásban merte elmesélni el az intézet vezetőségének, mit élt át, mielőtt kórházba került.

A két fiút elfogták és megvádolták. A héten ítélet hirdetés várható az ügyben a Budapest Környéki Törvényszéken.

atv.hu

További belföldi híreink