Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-04-18 21:57:00

Magdi anyussal nyomul a rendőrség az unokázós csalókkal szemben

Felvette a harcot a rendőrség az unokázós csalókkal. Egy új kampányfilmben próbálják meg felhívni az idősek figyelmét arra, hogy ne dőljenek be a csalóknak. Az ilyen bűnözők telefonon próbálnak pénzt szerezni egy-egy hozzátartozóra hivatkozva és akár több millió forintot is kicsalnak az idős emberektől.

 

A rendőrség új kampányfilmjének Fodor Zsóka színművész lett a főszereplője. Az ilyen bűncselekményeknél az elkövetők azt állítják, hogy az unoka vagy gyermek bajba került és sürgősen pénzre van szüksége.

A csalók általában telefonkönyv alapján, találomra hívják fel a célpontokat, de az is előfordul, hogy előzetesen a kiszemelt áldozat lakókörnyezetében puhatolóznak, vagy a közösségi oldalakon megadott információkat használják fel.

Bukovics Péter a BRFK vagyonvédelmi osztály vezetője elmondta: az esetek nagy többségében ezek a bűncselekmények éjszakai órákban történnek, kihasználják azt, hogy a sértetteket az ágyukból riasztják ki. Sokan nem hiszik el az előadott történetet, ezért a csalók nagyon sok embert felhívnak, mire megtalálják a következő áldozatot.

Legutóbb néhány hete fogtak el ilyen tetteseket, akik három hónap alatt 11 millió forintot zsákmányoltak. A rendőrség novemberben egy külön nyomozócsoportot is létrehozott az unokázós csalók elfogására. A szakember szerint az idősek egy ilyen helyzetben nem mérik fel, hogy milyen irreális összegeket kérnek a csalók.

Makai Gábor klinikai szakpszichológus úgy véli, az idős korban az érvek, a tiszta logikus gondolkodás helyett, az érzelmek veszik át az irányítást. Ez annyit jelent, hogy sokkal érzékenyebbeken reagálnak az idős emberek azokra a helyzetekre, ahol valaki kiszolgáltatott. Ahol, valakinek segíteni kell, akkor a racionális gondolkodás a háttérbe szorul.

A rendőrség azt tanácsolja, hogy, aki ilyen hívást kap, járjon utána, hogy valóban baj van-e, vagyis hívja fel a hozzátartozóját. Tegyen fel ellenőrző kérdéseket a hívónak. És, ne hagyja magát, hogy sürgessék.

atv.hu

További belföldi híreink