Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-04-16 05:10:00

Még áprilisban beadja a keresetet a kormány ellen a közszolgálati sztrájkbizottság

Választ kaptak, nem is egyet. Igaz, érdemben egy tapodtat sem haladt előre a sztrájkpartner kijelölése a kormány részéről – tudta meg az atv.hu Földiák Andrástól. Az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság ügyvivője azt mondta: várhatóan tíz napon belül keresetet adnak be a bíróságon a kabinet ellen.

Még áprilisban beadja a keresetet a kormány ellen a közszolgálati sztrájkbizottság

Válaszolt a kormány az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság (OKSZ) múlt héten megírt levelére, amelyben harmadjára is azt kérték Orbán Viktortól, hogy jelölje ki a kabinet képviselőjét. Igaz, érdemben nincsen előrelépés, a kormány ugyanis továbbra sem jelölte ki a sztrájkpartnert – tudta meg az atv.hu a sztrájkbizottság ügyvivőjétől. Földiák András ugyanakkor elmondta, hogy négy levél is érkezett hozzá hétfőn, amelyből hármat is a közigazgatási államtitkár, Latorcai Csaba írt nekik. Ebben azt írja, hogy forduljanak a szociális ügyekben, az oktatásügyben, és kulturális ügyben helyettes államtitkárhoz.

Levelet kaptak még továbbá – tette hozzá Földiák – a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkárától, Gondos Judittól is, aki pedig Marczinkó Zoltánt jelölte meg, mint akihez fordulhatnak a kérdéseikkel. Az OKSZ elnöke ugyanakkor nem elégedett, hiszen – ahogyan mondta – „az nem tárgyalóbizottság kijelölése”, hogy olyan helyettes államtitkárhoz forduljanak, akihez az ágazatok eddig is fordulhattak. A kérdésre pedig, hogy ezek után benyújtják-e a keresetet a kormány ellen, az ügyvivő úgy fogalmazott, hogy igen, várhatóan ezt tíz napon belül meglépik, ugyanakkor erre még a sztrájkbizottságnak is rá kell bólintania a szerdai ülésen.

Mint ismert, az OKSZ januári megalakulása után ismertette sztrájkköveteléseit, majd márciusban levelet intézett Orbán Viktor miniszterelnökhöz, melyben jelezte, hogy a sztrájkbizottság tagjai kollektív munkaügyi vitát kezdeményeznek, a kormánytól pedig azt kérte, hogy jelöljön ki egy képviselőt, aki részt vesz az egyeztető eljárásban. Ez azonban nem történt meg, mint ahogyan a rákövetkező kettő, a miniszterelnöknek címzett levelet követően sem. Az OKSZ azt is közölte korábban, hogy egy kereset előkészítését is megkezdi, amit benyújt a bíróságra, ha a kormány továbbra sem hajlandó kijelölni valakit.

További belföldi híreink