Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-04-04 06:20:00

Volt kórházigazgató: nem a költségvetési felügyelő fogja megoldani az adósság kérdését

László Imre 16 évig vezette a Honvédkórházat. Szerinte a kormány az EU-s átlag felét költi egészségügyre, így egyetlen megoldás marad a helyzet rendezésére.

Egy felmérés szerint a megkérdezettek 41 százaléka nagyon rossznak tartja a magyar egészségügyet. Mivel a kórházak el vannak adósodva, ezért a kormány költségvetési felügyelőket akar az élükre kinevezni. László Imre volt kórházigazgató, a DK országgyűlési képviselője elmondta az ATV Start műsorában, hogy a kórházi adósságállomány növekedésének oka az, hogy a kormány alulfinanszírozza a kórházi költségvetést, vagyis kevesebb pénzt ad egy-egy beavatkozásra, mint amennyibe az valójában kerül.

Adósságok

Említette, hogy 16 évig volt a Honvédkórház igazgatója, de 24 évre tud visszatekinteni a kórházak helyzetére, és azóta semmi érdemleges nem történt, hogy javítsanak a helyzeten. Azt is elmondta, évekkel ezelőtt az egyetemek élére kancellárokat helyeztek, mégis a legjobban az egyetemek vannak eladósodva, tehát nem az a gond, hogy a kancellárok rosszul dolgoznak. Az igazság az, tette hozzá, hogy a magyar kormány az EU-s átlag felét sem költi az egészségügyre. Nincs más megoldás, minthogy több pénzt kell adni, hangsúlyozta, és ezt a kormány is pontosan tudja szerinte. Csak azt hangoztatják, folytatta, hogy 500 milliárd forintot tettek az egészségügybe, de azt elfelejtik mondani, hogy a pénzt az "elátkozott EU-tól" kapták az elmaradások pótlására.

Elhangzott, hogy az EMMI azt állítja, hogy 2010 óta az adósságállomány 130 milliárdról 60 milliárdra csökkent. László Imre ehhez annyit fűzött, hogy az egészségügyet folyamatosan adósság kísérti. Már 1995-ben a Honvédkórházat is adóssággal vette át- tette hozzá.

Várólisták

Szó volt róla, hogy egy új rendelet szerint április 1-től kötelesek a legkorábbi műtéti időpontot megadni az intézmények, mert eddig úgy volt, hogy kihagytak néhány időpontot, valószínűleg azért, ha jön valaki, aki fizetős, akkor annak adják oda. Ez a rendelet valószínűleg segíteni fogja a jobb betegellátást. László Imre kijelentette, ő mindennel egyetért, ami a betegellátás hatékonyságát javítja, mert mindent támogatni kell, ami egy jobb, emberközelibb, hatékonyabb betegellátást céloz meg, és itt gondolt a január óta a sürgősségi ellátásban működő triage rendszerre is. Viszont szerinte a várólisták problémáját ez a rendelet nem fogja megoldani.

Az EMMI azt állítja, hogy 60 százalékkal csökkent a várólista, a DK politikusa szerint ez azért volt, mert eddig összevonták a kórházi várólistát a szakrendelői előjegyzésekkel, amit most rendbe szedtek, így csökkent a várólista 28 ezerre. Ez is annak az eredménye, folytatta László, hogy létezik a teljesítményvolumen korlát, amit még annak idején az MSZP vezetett be ideiglenesen. Ez azt jelenti, hogy a kórházak a költségvetésük 60 százalékával dolgoznak, közölte. Mivel a sürgős eseteket el kell látni, a programozott ellátás csúszik, ebből alakul ki a várólista, magyarázta.

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink