Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-03-26 12:57:00

Titkosügynöknek mondja magát Hassan F., de csak a nevét tudja leírni

A március 22-én Ferihegyen elfogott Hassan F. egészen elképesztő indokokkal védekezik.

Március 22-én közölte a Fővárosi Nyomozó Főügyészség, hogy december 30-án elfogtak egy szír férfit a Liszt Ferenc Repülőtéren. Tájékoztatásuk szerint a 27 éves szír állampolgár hamis okirattal igazolta a saját, és a vele lévő nő személyazonosságát, ezért a bíróság embercsempészés bűntette és más bűncselekmény miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint három évre kiutasította Magyarországról.
 


 
Több uniós országban is megfordult
 
A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal intézkedett a Görögországba történő kitoloncolásáról, a szír állampolgár ugyanis ott rendelkezik menekültstátusszal. A kitoloncolás végrehajtása érdekében a férfi idegenrendészeti őrizetbe került. A Főügyészség akkor annyit közölt, hogy a szír férfi 2016 óta az Iszlám Állam (ISIS) nemzetközi terrorszervezet tagja, megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a lefejezéssel végrehajtott emberölésekben személyesen is részt vett. A nyomozás adatai alapján Szíriában, Homs városában egy helyi lakos megtagadta, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez, bosszúból és a civil lakosság megfélemlítése céljából a csatlakozást megtagadó személy mintegy húsz családtagját kivégezték.
 
A férfi március 24-én, vasárnap 9 órakor állta bíróság elé, ezután a Fővárosi Nyomozó Ügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, amelyet a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelt. A TEK közlése szerint Magyarországra utazása előtt a 2016-ban Görögországban benyújtott menekültkérelme alapján kiállított menekült úti okmány felhasználásával Európa több országában is megfordult.
 
Titkosügynöknek mondta magát
 
Az M1 információi szerint a férfi azzal védekezett, hogy valójában a görög titkosszolgálat ügynöke, és azon dolgozik, hogy minél több Európába szökött dzsihadistát rendőrkézre juttasson. Azt ígérte, hogy többet is elárul, ha a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai egyedül hagyják a tárgyalóteremben a bíróval és a védőjével. Ajánlatát a bíróság elutasította, a TEK pedig vizsgálja annak komolyságát, nyilatkozta Hajdu János, a TEK főigazgatója.

Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1-nek azt mondta, hogy nincs az a titkosszolgálati érdek, ami miatt a görögök, vagy bármely európai ország hatóságai együttműködnének az Iszlám Állam egyik vezetőjével. Még Hassan F. ügyvédje is azt mondta: érdeklődéssel várja védencétől az állítólagos titkosszolgálati kapcsolatairól szóló bizonyítékokat.
 
Görögországban 500 eurót kapott
 
Kelen László az M1-en megerősítette, hogy Hassan F., miután Görögországban menekültstátuszba került, kapott az ENSZ és Európai Unió támogatásával kibocsátott anonim bankkártyát. A hirado.hu-n megjelent információk szerint a kártyára 500 eurót, vagyis 150 ezer forintot utaltak. Kelen László azt mondta, védence Görögországban kapta a kártyát, ami csak ott érvényes, és egyetlen hónapra utaltak rá 500 eurót.
 
A Magyar Nemzet ma már arról írt, hogy  a belga titkosszolgálatok adták át a TEK-nek az Iszlám Állam propagandavideóját, amelyen embereket nyakaznak le terroristák, miközben Hasszán F. – az ügyvédje szerint egy hozzá nagyon hasonlító férfi – az ISIS-t élteti.
 
Csak a nevét tudja leírni arabul
 
A lap forrásai szerint Hassan F.-et Belgiumban egy védett tanúként kezelt feltételezett szír túlélő azonosította és tett rá terhelő vallomást. A Magyar Nemzet szerint a tanú elmondta a belga titkosszolgálat tisztjének, hogy Hasszán F. a szíriai Homsz városához közel, egy faluban rá akarta venni rokonait, hogy csatlakozzanak az ISIS-hez, majd miután megtagadták ezt, saját kezűleg vett részt legalább tíz családtagjának a lemészárlásában. A hatóságok eddig amúgy összesen húsz ember életnek kioltását rótták fel a férfi számlájára. A védő szerint Hasszán F. iskolázatlan, csak a nevét tudja leírni arabul, és mindent tagad.​ A férfi azt állítja, hogy a vérengzés idején máshol tartózkodott.
 
A belga hatóságok azt állítják, hogy szír férfi Görögországban kapott menedéket 2016-ban, és azóta legalább háromszor járt Belgiumban.
 
atv.hu

További belföldi híreink