Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-03-08 19:02:00

Vonatgázolás a fülhallgató miatt: megelőzhető lett volna?

Tragikus baleset történt a héten Monorierdőnél: egy fiatal fiú zenehallgatás közben nem hallotta a vonat közeledését, esélye sem volt a túlélésre. Megelőzhetők-e az ilyen esetek?

Bernschütz Mária generációkutató, a BME adjunktusa szerint a jelenség egy generációs probléma. A kutatásai során kiderült, hogy a fülhallgatós és a szelfizős balesetek legtöbb áldozata 20-30 év alatti fiatal – mondta el az ATV Start című műsorában pénteken. Hozzátetette: ez most a trend, és megfigyelhető, hogy robbanásszerűen nőtt az aktív zajszűrők, vezeték nélküli fülhallgatók piaca.

Adódik a kérdés, miért nem veszik komolyan hogy milyen súlyos kockázattal jár az ilyen eszközök használata? Bernschütz Mária szerint a tinik a bezárkózás lehetősége, a külvilág kizárása miatt használják ezeket. A szülők, nevelők felelőssége is, hogy felhívják a figyelmet a veszélyre, ez azonban nem mindig jár eredménnyel, hiszen a mostani tragédia kapcsán is az édesapa elmondta, ő ezerszer figyelmeztette a fiát, ne hallgassa utcán hangosan a zenét, mégis az lett a végzete.

Mégis nagyon fontos, hogy beszéljünk erről a gyerekeinkkel, hangsúlyozta az adjunktusnő.
Az édesapa az eset után újságíróknak úgy fogalmazott: ha már egyetlen fiatal is tanult ebből a targédiából, akkor már nem volt teljesen értelmetlen a fia halála. A kérdésre, tehet-e valamit az állam, vagy a hatóságok, hogy többé ne következhessen be ilyesmi, Bernschütz Mária elmondta, szerinte a fülhallgató-gyártóknak fel kellene tüntetni a készüléken a veszélyt, azonkívül azokon a helyeken, ahol jellemzően a fiatalok közlekednek, figyelemfelkeltő táblákat kellene kihelyezni.

Szó volt arról, hogy jobban át kellene éreznünk, hogy a fiatalok miért használják az utcán a fülhallgatót, és miért nem veszik le, mikor tudják, milyen életveszélyt jelent. Az adjunktus szerint még a fiatalok maguk sem tudnak szembenézni azzal, hogy azért hallgatja hangosan a zenét, mert nem akar másokhoz kapcsolódni.

atv.hu

 

 

Új műsorral, minden idők legnehezebb műveltségi vetélkedőjével jelentkezünk. 500 - Az ország géniusza március 4-étől csak az ATV-n!

További belföldi híreink