Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-02-19 21:43:00

Koki, nyakleves: felmentették a diákjait bántalmazó tanárt

Nem fogadta el az ügyészség fellebbezését a nyíregyházi törvényszék és így jogerősen is felmentette azt a tanárt, aki az órákon többször is bántalmazta a diákjait. A tanár, ha nem volt kész valakinek a házi feladata, akkor kokit adott, vagy éppen nyaklevest. Az órákról a diákok felvételt készítettek, amely nyilvánosságra került.

Koki, nyakleves: felmentették a diákjait bántalmazó tanárt

Az elsőfokú tárgyaláson bemutatták azt a felvételt, amit a diákok az órán készítettek ezeken az látszik, hogy egy fiút a pedagógus többször fejbe vert, illetve nyakon ütött. Akkor a tárgyaláson megjelent az öt fiú is, akik között volt olyan, aki azt mondta, hogy megérdemelte ezt a fajta fegyelmezést is, mert magát csibésznek tartja.

Akkor a bíróság felmentette a pedagógust, ami ellen az ügyészség fellebbezett. Czesznák Hajnalka, az ügyész elmondta: az elsőfokú bíróság szerint nem volt különösebb jelentősége annak, hogy a vádlott és a diákok függőségi helyzetben voltak, tarthattak az esetleges retorzióktól.

A védő szerint a felmentő ítélet helyes volt, az minden körülményre tekintettel született. A másodfokon eljáró bíróság úgy döntött, helybenhagyja a felmentő ítéletet.

Gulácsiné Torda Gabriella bíró később elmondta: ez a súlyos kötelességszegés - annak ellenére, hogy huzamosabb időn át tartott - mégsem alkalmas a kiskorú veszélyeztetése bűntette megállapíthatóságához.

A bíró szerint ezért nem büntethető a diákjait verő tanár, ami a bíró szerint nem jelenti azt, hogy az erőszak bármilyen formája az iskolában megjelenhetne. Az indoklásban azt is elmondta, hogy bűncselekményt akkor követett volna el a tanár, ha konkrétan meghatározható lenne, hogy magatartásával milyen módon veszélyeztette diákjainak fejlődését.

atv.hu

További belföldi híreink