Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-01-26 07:36:00

Miért nem olyan szigorú az ÁSZ a kamupártokkal, mint a Momentummal vagy a Párbeszéddel?

Egyedülálló módon az Állami Számvevőszék egy kampányfilmmel számolt be a Momentum gazdálkodásáról. Az ÁSZ még soha egyetlen pártról vagy ellenőrzésről sem csinált ilyen magyarázó filmet. A videóban a Momentum érvei nem jelennek meg. A Heti Napló riportja.

Az Állami Számvevőszék az áprilisi parlamenti választás után mind a 9 egy százalék feletti párt gazdálkodását vizsgálta, vagy vizsgálja még most is. A Momentum és a Párbeszéd esetében azt mondják, nem szolgáltattak adatot, ezért nem tudták ellenőrizni, hogy a közpénzeket rendben használták-e fel. És bár nem tudták ellenőrizni, mégis olyan megállapítást tettek, hogy a gazdálkodás nincs rendben. A fő kifogás az volt, hogy egyszerűen nem érték el a pártot, nem találták őket a bejelentett címükön, így nem tudtak adatokat bekérni.

A Momentumnál ugyanakkor azt mondták, könnyen megtalálhatóak, azt, hogy kereste őket az ÁSZ, csak a médiából tudták meg.

Kocsis-Cake Olivió hasonlóról számolt be. A Párbeszéd pártigazgatója elmondta, tudomása szerint az ÁSZ egyszer tett kísérletet, hogy megtalálja őket, de egyébként is, pártjuk frakcióval rendelkezik, van honlapjuk, rajta az elérhetőségeikkel, könnyen kapcsolatba lehetett volna lépni velük.

Mindenesetre az az Állami Számvevőszék az adatszolgáltatás hiányára hivatkozva októberben felfüggesztette ennek a két pártnak az állami támogatását. Majd pár hétre „felfüggesztették a felfüggesztést", majd ismét elzárták a pénzcsapot. Vagyis az uniós választás előtt pár hónappal nem jutnak forráshoz a pártok.

Az Állami Számvevőszék azonnal a legdrasztikusabb eszközhöz nyúlt, nem egyezkedett a pártokkal.

A Momentum és a Párbeszéd is megmutatta a Heti Napló stábjának a tértivevényt, ami igazolja, hogy az Állami Számvevőszéknek is megküldték a dokumentumokat. Donáth Anna, a Momentum elnökségi tagja azt mondta, minden fillérrel el tudnak számolni. 

Kocsis-Cake Olívió hangsúlyozta, hogy december 10-én elküldték a dokumentumok másolatát az ÁSZ-nak. „Úgy veszik, hogy amikor minket nem értek el, akkor kértek adatot, akkor nem adtuk és lezárták azt a vizsgálatot. Innentől kezdve a dokumentum, amit később adtunk, nem létezik, ami nonszensz. Nem az a cél hogy mielőbb lezárjanak egy vizsgálatot, hanem hogy minél tüzetesebb legyen" - nyilatkozta Párbeszéd politikusa.

A törvény az Állami Számvevőszéknek egyébként annyit ír elő, hogy a pártok vizsgálatát a választásoktól számított egy éven belül kell lezárnia, vagyis áprilisig vizsgálhatná a dokumentumok hitelességét. Az ÁSZ megküldte pártok részére, milyen dokumentumokkal kell igazolni a gazdálkodásuk hitelességét, hogyha ezt a megfelelő határidőn belül visszaküldik, visszavonják ezt az intézkedést, vagyis a pártok akkor újra megkaphatják a pénzüket. Ugyanakkor ennek a folyamatnak a lezárultát nem várta meg a Számvevőszék a feljelentésével. Az ügyészségnél már most bejelentést tettek tiltott, vagy külföldről jövő támogatást gyanújával.

A most érintett pártok a teljes nyilvánosságot választották megoldásnak. A Momentum már egy sok száz tételből álló elszámolást kitett a honlapjára. Ők is és a Párbeszéd is anonimizálás után az összes számlát ki fogja tenni az oldalára. Ezek ugyanakkor már csak az ügyészségi vizsgálatot érinthetik, hiszen az ÁSZ lezárta a vizsgálatot. Ahogy a pártok állami támogatásának felfüggesztéséről is saját hatáskörben döntött az ÁSZ, így arról is saját hatáskörben fognak dönteni, hogy mikor függesztik fel a felfüggesztést. Vagyis, hogy mikor kezdenek újra utalni.

Nem vizsgálják a „kamupártokat”

Van 13 párt, amellyel szemben már nem olyan szigorú az állam. Ezek a köznyelvben csak kamupártokként elhíresült formációk. Összesen több mint 2,5 milliárd forint állami támogatáshoz jutottak. Van olyan párt, amely 305 millió forintnál is többet, a legtöbben pedig 153 milliót kaptak. Elvileg az 1 százalékot el nem ért pártoknak ezt a pénzt vissza kellett volna utalniuk az államkincstárnak. Azonban mindössze 3 párt: az Együtt, a MIÉP és a munkáspárt fizette vissza a támogatást. A többiekkel pont az történt, amit korábban minden elemző megjósolt. Ráadásul ezeket a pártokat az Állami Számvevőszéknek a törvény szerint nem is kell vizsgálniuk.

A törvény előírja, hogy azok a jelölő szervezetek, amelyek 1%-ot sem értek el teljes egészében vissza kell fizetniük az állami támogatást, mindegy, hogy jól vagy rosszul használták.

Más pártok kezdeményezhettek volna számvevőszéki vizsgálatot, azonban figyelmetlenségből, vagy a törvény megváltozásának nem ismeretéből fakadóan egyetlen parlamenti párt sem kérte a kamupártok vizsgálatát. A K-Monitor alapítója szerint ugyanakkor nagyon is lenne értelme a vizsgálatnak, ők kértek is adatot a magyar államkincstártól, de azt csak 1 millió forint kifizetése fejében kapnák meg.
„Itt a fő probléma az, hogy valakiknek talán nem is olyan nagy baj, hogy léteznek a kamupártok, mert innen-onnan el tudnak szívni szavazatot, és láttuk is, hogy igazából ott indult nagyon sok kamupárt, ahol szoros verseny volt várható" - mondta Léderer Sándor.

Természetesen a Heti Napló riportere is próbálta utolérni ezeket a pártokat. Nem egyszerű, ugyanis a legtöbbjüknek nincs nyilvános email címük, honlapjuk, az is előfordul, mint például az Összefogás Párt esetében, akik 305 milliót vettek fel, hogy a bejelentett székhelyük egy olyan telephelyszolgáltató cégnél van, mely maga is felszámolás alatt áll. Több pártvezetőt is keresett a Heti Napló stábja, sikertelenül.

Nem fizetik vissza a támogatást

Végül hárman válaszoltak. A SEM, vagyis a Sportos és Egészséges Magyarországért formáció vezetője azt írta, hogy a teljes kampánytámogatást, vagyis 153 millió forintot, felhasználták, azt viszont visszafizetni nem tudják. Az elnök, Kovács András szerint nem is elvárható, hogy személyes vagyonával feleljen, ezért az alkotmánybírósághoz fordultak, de az AB elutasította a kérelmüket.

A Szegény Emberek Pártja elsőre visszautasította a Heti Napló kérdéseit, arra hivatkozva, hogy a kampányban a műsor riportere nem vett részt egyetlen eseményükön sem. Mikor a válaszban megírta a Heti Napló, hogy nem is hívták meg őket, már küldtek érdemi választ. Kovács Szabolcs elnök azt írta, hogy nem fizették vissza a szintén 153 millió forint támogatást, és mivel csak tagdíjból származó bevételük van, ez nem is megoldható.

Az Európai Roma Keresztények Jobblétéért Demokratikus párt elnöke egy levelet követően maga hívta fel a Heti Napló riporterét. Azt mondta az 153 millió forintból eleve nem kaptak meg 50-et, mert azt még a 2014-es választási támogatásuk után maradt tartozás törlesztésére zárolták. Most a maradék 100 milliót elköltötték, és nem is tudja, hogy fizessék azt vissza.

A pénzeket elvileg a NAV hajtja be, tőlük azonban semmilyen választ nem érkezett arra, hogy ez mennyire sikeres, mennyit és kitől tudtak eddig behajtani.

Ezeket a pártokat tehát érdemben nem vizsgálja senki. A parlamentbe jutott és az egy százalék felett teljesítő pártokat viszont, ahogy már mondtuk, igen, az ÁSZ. A Momentumon és a Párbeszéden kívül még hét párt vizsgálatát zárja le január végéig a számvevőszék, kérdés, hogy a Momentum és a Párbeszéd mellett lesz-e még, akikkel hasonlóan szigorúan bánnak majd.

atv.hu

További belföldi híreink