Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-01-22 19:27:00

Az összedőlt ház az anyát is maga alá temette Encsen: kétéves kisgyerek maradt árván

Egy elhagyatott, évek óta üresen álló épület teteje temetett maga alá egy harminc éves nőt a Borsod megyei Encsen tegnap este. Azt, hogy a fiatal nő mit keresett a padláson, egyelőre nem tudni. A tűzoltók szerint ketten voltak az épületben, de csak egy embernek, egy férfinek sikerült a romok alól kimenekülni. A nő életét nem tudták megmenteni.

 

 

Ez az a ház a Borsod megyei Encsen, amelyikben már évek óta nem lakik senki. Az elhanyagolt épület egyik fele még viszonylag jó állapotban van, de a másik oldalon már a nyílászárókat is elhordták. A ház rosszabb felén omlott be a tető hétfőn este.

"Az ingatlan padlásterében két ember tartózkodott, de csak egy ember tudott kijutni a romok alól. A másik embert a helyi hivatásos tűzoltók kiszabadították, azonban az ő életét már nem lehetett megmenteni"

- nyilatkozta Dojcsák Dávid, a Borsod-Abaúj Zemplén megyei Katasztrófavédelem szóvivője.

A balesetben egy 30 éves nő halt meg. Egy kétéves kisgyerek maradt utána árván. A ház tulajdonosának egyik rokona azt mondta Híradónknak, hogy hiába próbáltak többen is segíteni a fiatal anyának, már nem tudtak rajta segíteni.

"Ebben a helységben leálltam csocsózni és akkor egyszer csak mondták, hogy az öcsémnek a lakásán összedőlt a tető…  és akkor mondták, hogy valami női sikítást hallottak… és akkor pont arra jöttek a lányomék és akkor ők hívták a mentőket, tűzoltókat"

- mesélte Petró Ernő.

A férfi azt is mondta, hogy azt nem tudja, hogy mit keresett a fiatal anya a padláson. A szomszédok állítólag pár napja hallották már, hogy recseg a tető. Ekkor már sejteni lehetett, hogy a romos épület már nem sokáig bírja. A baleset körülményeit vizsgálják.

atv.hu

További belföldi híreink