Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-01-20 17:44:00

Veronai buszbaleset: a sofőr állítja, nem ő vezetett

Ezt az egyik egyik áldozat hozzátartozója mondta, aki személyesen beszélt a sofőrrel.

Tagadja a sofőr, hogy ő vezette volna a buszt, amely Verona mellett szörnyű balesetet szenvedett. A tragédia második évfordulóján az egyik áldozat hozzátartozója mesélte el híradónknak, hogy személyesen beszélt a sofőrrel. A férfi nem kért bocsánatot, végig zavarban volt és egyszer sem kérdezte meg, hogy hogy vannak a túlélők és a családtagok.

2017 január 14-én ötvenhatan indultak Franciaországba síelni a Műcsarnok mögül, többségében a Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai és tanárai. Családjaik egy héttel később, január 21-én délelőtt várták volna őket haza. A busz azonban néhány órával korábban, Verona mellett az autópálya szalagkorlátjának, majd egy felüljáró pillérjének csapódott és kigyulladt.

A magyar vizsgálat még tart, Olaszországban azonban már a büntetőeljárás is elkezdődött. Az olasz autópálya mérnökség 4 dolgozóját és a busz magyar vezetőjét vádolták meg. Október 31-én volt az első tárgyalási nap, a magyar sofőr azonban nem volt ott.

Az egyik áldozat nagybátyjának ekkor lett elege, személyesen kereste fel otthonában a férfit, tudta meg az RTL Klub. 45 perc próbálkozás után, engedte be a sofőr, a teraszon beszélgettek egy órát. Szendrei Endre Híradónknak is elmondta: a sofőr végig zavarban volt és azt állított, hogy nem ő vezette a buszt a baleset idején.

„Én azt gondolom, hogy ha valaki valóban a sérülései nyomán nem emlékszik a történtekre, akkor is szembe kellene nézni a történtekkel, hogy a bizonyítékok egyértelműen mutatják, hogy ha ő nem is emlékszik, ettől még az autóbuszt ő vezette, és ettől még az autóbusz többek között az ő hibájából szenvedett balesetet, és történt ez a szörnyű tragédia”

- mesélte Szendrei Endre.

Magyarországon eddig gyanúsítottként, csupán a buszvezető háziorvosát hallgatták ki. Az áldozatok családtagjai nem értik, hogy miért húzódik ennyire az eljárás, annak ellenére, hogy kiderült, például, hogy a sofőrnek súlyos alvászavara volt, és az is, hogy a busz illegális üzemanyagtartállyal volt felszerelve.

Közben a túlélők családtagjai is ügyvédet fogadtak. Évekig húzódó kártérítési perre számítanak. Ügyvédjük azt mondja, annak ellenére, hogy évek óta kártérítési perekkel foglalkoznak, őket is megviselték a történtek.


„Látva a szülőknek az elesettségét, azt a traumát, ami minden irányból jött feléjük, orvosszakértői véleményekkel rendelkezünk, hogy ennek a feldolgozása ez nem egy egyszerű, nem egy rövidtávú feladat, azoknak akik ebben érintettek, és többnyire szükség van közreműködő segítségére”

- nyilatkozta Pörzse Tamás, kártérítési ügyvéd.

A veronai buszbaleset 17 áldozatának emlékére, január 31-én emlékestet rendeznek Budapesten.

atv.hu

További belföldi híreink