Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-01-20 19:31:00

Trump kompromisszumot ajánlott a demokratáknak

Kompromisszumot ajánlott a demokratáknak az amerikai elnök azért, hogy véget érjen a részleges kormányzati leállás. Trump jóváhagyná, hogy ne toloncolják ki három évig a még gyerekként illegálisan az országba érkezett bevándorlókat. Cserébe azt kérte, hogy a demokraták szavazzák meg a mexikói határfal építéséhez szükséges összeget. Az ellenzék máris elutasította az ajánlatot.

Donald Trump nem egy több ezer kilométeres betonfalat, hanem egy acélkerítést építtetne a mexikói határra, és azt is csak a legfontosabb helyeken. Ezzel kezdte az elnök a Fehér Házból közvetített beszédét, amelyben kompromisszumot ajánlott a demokratáknak.

„Három évig nem deportálnánk a DACA program 700 ezer kedvezményezettjét, akiket a szüleik gyerekként hoztak illegálisan az országba”

– mondta Trump, aki ezért cserébe azt várja a Képviselőházban többségbe került demokratáktól, hogy megszavazzák a közel hat milliárd dollárt a mexikói határra tervezett kerítés építésére.

A demokraták elutasították az ajánlatot, így egyelőre nem ér véget az amerikai történelem eddigi leghosszabb, immár több mint négy hete tartó kormányzati leállása, vagyis mintegy 800 ezer szövetségi alkalmazott továbbra sem kap fizetést.

Az amerikaiak többsége az elnököt teszi felelőssé a leállásért. Trump azonban mostantól azzal érvelhet, hogy a demokraták a hibásak, mert elutasították az általa felajánlott kompromisszumot.

Donald Trump amerikai elnök vasárnap Twitter-bejegyzésben bírálta Nancy Pelosi házelnököt, amiért visszautasította szombaton tett kompromisszumos javaslatát.

"Nancy Pelosi olyan irracionálisan viselkedett és oly mértékben baloldalra ment, hogy immár hivatalosan is radikális baloldalivá vált. Oly mértékben azonosult pártja  balosaival, hogy elvesztette az önkontrollját"

- fogalmazott vasárnap reggeli kilenc Twitter-bejegyzésének egyikében az amerikai elnök.

Egy másik bejegyzésében hozzátette: a házelnök és a demokraták még azelőtt elutasították a javaslatát, mielőtt elmondta volna.

"Nem látják a bűnözést és a kábítószert, csak 2020-ra figyelnek, de úgysem fognak nyerni"

- utalt a 2020-ban esedékes elnökválasztásra. 

"Egy közvélemény-kutatás szerint a spanyolajkúak körében a támogatottságom 19 százalékkal emelkedett, most 50 százalékos. Ez azért van, mert ők mindenki másnál jobban ismerik a helyzetet a határon és biztonságot akarnak, ami csak fallal teremthető meg" - írta egy harmadik mikroblog-bejegyzésben Trump. 

Donald Trump vasárnapi Twitter-bejegyzéseinek egyikében leszögezte, hogy nem amnesztiát kínál az "álmodozóknak", hanem a DACA-program érvényességét hosszabbítaná meg három évvel. "Amnesztia csak egy jóval szélesebb körű megállapodás keretében lehetséges" - írta, és emlékeztetett arra, hogy jelenleg mintegy 11 millió illegális bevándorló tartózkodik az Egyesült Államokban.

atv.hu

További belföldi híreink