Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2019-01-15 19:53:00

Hadházyék maradnak az MTVA-nál: „itt leszünk és zavarni fogjuk őket”

A két országgyűlési képviselő vár, szeretnék elérni, hogy a közmédia leadjon egy hirdetést az Európai Ügyészséghez való csatlakozást támogató aláírásgyűjtésről.

 

Mivel az MTVA épületébe nem engedik be őket, ezért egy olyan épületben vannak, amit a közmédia bérbe ad a Duna Médiaszolgáltatónak- mondta el Hadházy Ákos Skype-os beszélgetésben az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Mint mondta, ebben az épületben is úgy irányítják a dolgozókat, hogy velük ne találkozzanak, de egyelőre maradnak a helyszínen.

Szél Bernadett szerint annyit már sikerült elérniük, hogy a tegnapi napon találkozhattak Papp Dániel vezérigazgatóval, ma pedig Dobos Menyhért vezérigazgatóval, akivel érdekes beszélgetésük volt.

A független képviselő azt mondta, azért folyamodtak ehhez az eszközhöz, hogy az MTVA-ba menjenek, mivel a hagyományos módszerek nem működtek, írásbeli kérdéseikre nem kaptak választ. „Ide kellett jönni és olyan helyzetet kellett létrehozni, amit nem tudnak kikerülni”- magyarázta az LMP volt társelnöke, aki szerint nem mást akarnak Hadházyval, mint országgyűlési képviselői jogkörüket gyakorolni.

„Itt leszünk, zavarni fogjuk őket és olyan helyzeteket fogunk létrehozni, melyekre nekik reagálni kell”-  tette hozzá a képviselő.

Ma egyébként Facebookon közvetített élő adásban kért rendőri intézkedést Hadházy, amikor nem engedték be az MTVA-székházba őt és Szél Bernadettet. A rendőrök végül nem mentek ki az állami média székházához.

A két független képviselőt egyébként fogadta az állami televízió két vezetője is. Szerintük a képviselők viselkedése félelemkeltő, hírműsoraik pedig kiegyensúlyozottak és pártatlanok. További részletek a videóban.

Az MTVA-ban éjszakáztak Hadházyék

 

atv.hu

További belföldi híreink