Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-12-22 16:59:00

Hollik István: Nem igaz, hogy 3 év múlva kapják meg a túlórapénzt a munkavállalók

Több ezren vonultak péntek este Budapest utcáin. A Momentum kezdeményezte a tüntetést este 8 órától. A tömeg a Kossuth térről indult, a cél pedig a Sándor-palota volt, hogy kifejezzék nem tetszésüket, hogy Áder János aláírta a rabszolgatörvényként elhíresült törvényt.

Rövid nyilatkozatában Hollik István azt mondta: "A kormány álláspontja az, hogy a kormányellenes tüntetésekkel az ellenzék ismét becsapta az embereket." A kormányszóvivő azt is elmondta, nem igaz, hogy a túlórapénzt csak 3 év múlva kapják meg a munkavállalók. Szerinte - ahogyan eddig is - hónap végén a munkabért és a túlórapénzt is megkapják a munkavállalók.

A tüntetésekkel kapcsolatban Hollik István azt mondta, az elvesztett választások után az ellenzék erőszakkal akarja magához ragadni a hatalmat.

Szomorúnak nevezte, hogy a pénteki tüntetésen újabb vandalizmusra került sor, amikor valaki füstbombát dobott a köztársaság elnök hivatalának épületére. Hollik nyilatkozatát azzal zárta, hogy felhívta mindenki figyelmét, ha a kormány ellen tüntet, akkor a törvényeket is be kell tartania, hiszen a kormánykritikusság nem elegendő ahhoz, hogy valaki törvényen kívül helyezze magát."

atv.hu

További belföldi híreink