Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-12-20 15:00:00

Elmarasztalta a bíróság Márki-Zay Pétert

Elmarasztalta a Szegedi Törvényszék Márki-Zay Péter (független) hódmezővásárhelyi polgármestert csütörtökön a helyi kórházra tett kijelentései miatt.

Elmarasztalta a bíróság Márki-Zay Pétert

A bíróság megállapította, a politikus valótlan tényállításaival megsértette az intézmény jó hírnevét, amikor tavasszal az országgyűlési választások kampányában két lakossági fórumon úgy fogalmazott, "ha önök bemennek a hódmezővásárhelyi kórházba, az életüket kockáztatják", és több példát is sorolt az ellátás színvonalát kritizálva.  

A bíróság nyilvános elégtételadásra, valamint nyolcszázezer forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte az alperest, és eltiltotta a további jogsértéstől.   

Lakatos Péter bíró az ítélet indoklása során kifejtette, a politikus egyértelműen tényállítást fogalmazott meg azzal, hogy bárki, aki bemegy a vásárhelyi kórházba, veszélynek teszi ki az életét, akármilyen bagatell ügyről is van szó. A politikus kijelentései alkalmasak arra, hogy az intézménybe vetett közbizalmat megingassák - közölte a bíró.   

Balogh Szabolcs, a politikus ügyvédje a per során arra hivatkozott, a polgármester nem tényeket állított, hanem véleményt formált, a kormány tevékenységének közvetett kritikáját fogalmazta meg ismeretségi körében szerzett információk alapján. A kórház közszolgálatot ellátó intézmény, így az ott folyó tevékenység tárgyalása a közügyek megvitatásának körébe tartozik.   

Az ügyvéd az Alkotmánybíróság egyik döntésére utalva hangsúlyozta, a közügyekkel kapcsolatos véleménynyilvánítás fokozott védelem alatt áll, és tényközlések nélkül nem lehet véleményt formálni.   

Márki-Zay Péter - akit a per során személyesen is meghallgatott a bíróság - elmondta, a választási kampány idején az egészségügy az érdeklődés középpontjába került. A választók a kórházzal kapcsolatos panaszaikkal keresték meg, a tőlük kapott információkhoz semmit nem tett hozzá, azokat úgy adta tovább, ahogy hallotta. Úgy fogalmazott, a kampány során csak néhány kiragadott példát említett, melyekkel közszereplőként kifejezett aggodalmát, véleményét illusztrálta.   

A bíró ezekre az érvekre reagálva indoklásában kifejtette, közérdekű ügyekben mindenki kifejtheti álláspontját, Márki-Zay Péter azonban beszédeinek ebben a részében a kórházzal foglalkozott, szavai nem tekinthetők véleménynyilvánításnak a hazai egészségügy helyzetéről.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink