Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-12-15 18:05:00

Tyirityán reagál Volnerre: „a Betyársereg nem indul sehova és nem támad meg senkit”

Tegnap Volner János Facebook-posztjában azt írta, „ha egyszer úgy látjuk, hogy [a Kossuth téren szolgálatot teljesítő rendőrök] nem lesznek elegen, vagy egyszerűen csak veszélyben érezzük a Szent Koronát, kihívom a Kossuth térre a Betyársereg 300 jól képzett emberét és magunk teszünk rendet”. Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője a Vadhajtások nevű radikális portálnak reagált a képviselő nyilatkozatára.

Bár a Budapesten zajló tüntetések eredeti céljával, a túlóratörvény elleni tiltakozással egyetért, úgy látja, hogy a megmozdulások másfelé indultak el – ezt mondta Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője a Vadhajtások.hu portálnak egy nappal az után, hogy Volner János független országgyűlési képviselő a Betyársereg 300 tagjának Kossuth térre hívását helyezte kilátásba, amennyiben „veszélyben érzik a Szent Koronát”.

Tyirityán szerint Volner János a napokban felhívta telefonon és érdeklődött, mi a véleménye a helyzetről, ami a Kossuth téren és környékén kialakult – számolt be a Betyársereg vezetője, aki beszámolója szerint „a baloldali felforgatásról” elítélően nyilatkozott Volnernek.

„Miután ezt megbeszéltük, és elmondta, hogy egyetért velem, kitette a facebook posztot. Meglepődve tapasztaltam, hogy a Betyársereg neve is meg van említve ebben” – mondja Tyirityán, aki szerint ő Volnerrel „magánemberként” osztotta meg véleményét a történtekről. „Nagyon sokan érdeklődtek a nemzeti tábor tagjai közül, hogy akkor most induljanak-e, mi legyen. Nos, erről szó nincsen, nem indulunk sehova, egyébként Volner Jánossal éppen ma este találkozom és személyesen is tárgyalunk a helyzetről” – folytatta Tyirityán.

A Betyársereg vezetője elmondta még: „A tüntetés céljával azonosulunk, hiszen számunkra, sokunk számára sem jó ez a törvény, tehát tiltakozunk ellene. De ez a tüntetés már teljesen más irányba megy”.

Ezzel együtt leszögezte: „Volner nyilatkozatát sokan félreértelmezik. A Betyársereg nem fog megtámadni senkit, nem fog megrohamozni senkit és nem fog megverni senkit. Annak semmi értelme nincs, hogy odamenjünk, és az anarchia, a káosz teremtésében mi is részt vegyünk. Ha durván és ostobán reagálunk, csak a felforgatást fokozzuk, márpedig ez az elveinkkel ellenkezik.”

Tyirityán szerint „a rendvédelmi szervek tudják kezelni a helyzetet, és nekik van infrastruktúrájuk ennek helyes megoldására. Ha elindul az a folyamat, ami akár Ukrajnában, akár Macedóniában az állam összeomlásához vezetett, akkor nagyon hatékonyan kell lépniük és nagyon gyorsan. Egy biztos: hazafias civilekként mi pontosan tudjuk, kinek a pártján fogunk állni, ha ez a helyzet bekövetkezik. Ez pedig értelemszerűen a rend pártja, ahol mindig is voltunk, vagyunk és leszünk is.”

További belföldi híreink