Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-12-15 14:21:00

Tarlós: „Egy államtitkár ne rángassa a munkatársaimat magához!”

„A nyáron biztos voltam benne, hogy nem fogok indulni” – mondta a Heteknek adott interjújában Tarlós István, Budapest főpolgármestere.

Hozzátette: többek között azért döntött mégis az indulás mellett, mert, mint fogalmazott: „sok mindent el is kezdtünk ezzel a kormánnyal, és hát azon is elgondolkodtam, hogy jó-e Budapestnek, ha most ebben szituációban egy ellenzékire hagyom a várost jelenlegi felhozatalból”.

Tarlós arra a kérdésre is válaszolt, hogy hogyan viszonyul az általa gyakran emlegetett autonóm Budapesthez az, hogy a fővárosi színházigazgatókat bekérette magához a kulturális államtitkár. A kérdésre a főpolgármester úgy reagált: „Hát úgy, hogy nem mentek oda, miután kifejezetten megkértem őket, hogy ne menjenek be.” „Egy államtitkár ne rángassa be az én munkatársaimat magához, mert nem az ő beosztottjai” – mondta erről Tarlós István.

Tarlós István beszélt az elektronikus jegyrendszer körüli problémákról és a BKK jövőjéről. Szerinte a BKK megszüntetése „Soha nem volt olyan biztos, mint ma.”

A főpolgármester ezúttal is cáfolta, hogy az elektronikus jegyrendszer ügyében pénzügyi veszteség érte volna a fővárost. Arra a kérdésre, hogy ha így van, miért mentette fel a BKK vezérigazgatóját, a főpolgármester így felelt: az utóbbi egy évben egy nagyon határozatlan, tétova vezetői magatartást tapasztalt Dabóczi Kálmán részéről. De – tette hozzá – a jegyrendszer körüli botrány csak „az utolsó csepp volt a pohárban”, a maga részéről 2012 óta elégedetlen a BKK működésével. A főpolgármester azt is elmondta: a BKK esetleges megszüntetése után a főváros városüzemeltetési főosztályán belül egy külön osztályként működne tovább. Ez szerinte sokkal megnyugtatóbb és biztonságosabb lenne, mint ami most folyik.

Tarlós István az interjúban elmondta azt is, hogy a főváros közigazgatási struktúráját régóta és ma sem tartja jónak, Budapest nehezen tud ezek között a keretek között egységes városként működni. Ám a kerületi polgármesterekkel lényegesen jobb az együttműködése, mint 2010 és 2014 között volt. Ennek oka szerinte az, hogy a kerületi polgármesterek ma nem országgyűlési képviselők. A két dolog közötti összefüggést firtató kérdésre elmondta: 2010 és 2014 között előfordult, hogy egyes kerületi polgármesterek részéről születtek olyan törvényjavaslatok, amelyek a főváros és a kerületek közötti viszony megváltoztatására irányultak.

Ami a lehetséges ellenfeleket illeti, Tarlós szerint nem valószínű, hogy egy kihívója lesz 2019-ben. „Az a visszatérő mondat, amit április óta hetente hallunk az ellenzék politikusaitól, amely szerint az ellenzéknek kétharmada van Budapesten, nem tűnik többnek, mint amikor valaki épp félelmét palástolva fütyörészik, miközben éjszaka végigmegy egy temetőn” – mondta a fővárosi ellenzék állapotáról a főpolgármester, aki szerint „az előválasztási cirkusz pontosan azt mutatja, hogy a budapesti ellenzék legalább magának bevallotta: 8-10 év alatt nem építettek a pártok olyan politikust, akiben bíznának”.

Részletek a Hetek pénteken megjelent számában.

További belföldi híreink