Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-12-12 20:34:00

Gyurcsány: így nem ülhetünk vissza a parlamentbe

A DK elnöke szerint ellenállást kell tanúsítani a kormánnyal szemben ezentúl a parlamenten belül és kívül is.

Az ellenzék dolga, hogy megértsük, nem ülhetünk így vissza február közepén a parlamentbe- jelentette ki Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A DK elnöke szerint a kormánnyal szemben a Házon belül és kívül is ellenállást kell tanúsítani és nem szabad ezentúl úgy csinálniuk az ellenzéki oldalon, „mintha ez egy normális parlament lenne”.

Gyurcsány úgy véli, meg lehet „rettenteni” a kormányt, ezt bizonyította korábban az internetadó elleni tüntetés és a vasárnapi boltzár elleni ellenállás is. Mit csinált ezeknél a miniszterelnök? Visszavonult- magyarázta a DK elnöke. Hozzátette: a túlóra-törvény elfogadását követően és a mai parlamenti ellenzéki akciók után olyan pillanatban vagyunk, amikor lehet, hogy meg tudjuk változtatni a következő időszakot.

„Diktatúrákat nem lehet a parlamentben megbuktatni, csak az Istenadta nép tartós, tömeges nyomására”- jelentette ki Gyurcsány Ferenc, aki szerint a nagy ellenállás most annak köszönhető, hogy 4 millió munkavállaló életét befolyásolja, amiről a szavazás folyt a parlamentben és megértették az emberek, hogy róluk van szó.

atv.hu

 

További belföldi híreink