Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-12-11 20:25:00

Balaton-parti település a legdrágább Nagykovácsi és Budaörs előtt

Ami Zamárdiban három négyzetmétert ér, azért Nógrádban egy kertes házat kapunk. Megdöbbentő különbségek vannak az országban az ingatlanárak között. A Pénzentrum.hu a statisztikai hivatal egy még nem publikált jelentését tette most közzé.

Egymást érik az építkezések Zamárdiban, ahol a legújabb, irányítószámok alapján összeállított lista szerint - a legdrágábban lehet ingatlant vásárolni. Itt 500 ezer forint alatt már nem lehet lakásokat, nyaralókat venni. A magas ár nem tarja vissza az új vásárlókat.

Margó György, a Zamárdi Baráti Kör elnöke az ATV Híradónak azt nyilatkozta: "Azt látom, hogy eladásra kerül egy régebbi, földszintes, mondjuk 1950-ben, 1960-ban épült ház, akkor azt eltolják úgy, ahogy van és épül helyette egy három szintes, több lakásos társasház, tehát ilyen szempontból a változás egyértelműen látszik."

Az itt élők azt mondják, hogy Zamárdit az utóbbi években egyre többen választják lakóhelyül, de sokan befektetési céllal vesznek ingatlant. A magas árak nem kedveznek a fiataloknak.

Nógrád megyében lényegesen alacsonyabb árakon lehet lakást vásárolni. Itt egy nagyobb zamárdi gardrób áráért már egész házat lehet vásárolni. Patvarcon is bárikor lehet házat vásárolni.

Az ingatlanokkal gyakran foglalkozó szécsényi ügyvéd is azt mondja, hogy arrafelé nagyon alacsonyak az ingatlanárak. Serfőzőné Fábián Éva hozzátette azt is: "A falvakban családi házak 3 millió és 4 millió forint között már összkomfortos családi házak kaphatók, de 3 millió forint alatt is már egy nagyon jó állagú családi ház kapható."

A legdrágább települések listáján egyébként Zamárdi Nagykovácsit és Budaörsöt előzi meg.

atv.hu

További belföldi híreink