Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-12-10 13:42:00

Kunhalmi még mindig hisz Komjáthi leteperésében

Kunhalmi Ágnes továbbra is kitart amellett, hogy párttársát, Komjáthi Imrét leteperték a szombati, rabszolgatörvény elleni tüntetésen. Az MSZP politikusa arra is felhívta a figyelmet: a kormány az Európai Munkaügyi Hatósághoz sem csatlakozott.

Kunhalmi még mindig hisz Komjáthi leteperésében

Kunhalmi Ágnest örömmel töltötte el, hogy a szakszervezetek „végre összefogtak” és majdnem tízezer embert vittek az utcára – erről beszélt az MSZP választmányi elnöke az ATV Start című műsorban. Egy megfélemlítő rendszerben, függőségi viszonyok millió között nagy dolognak tartja, hogy több ezren voltak kint az utcákon, mert ahogyan mondta, sem a jobb-, sem a baloldali szavazó nem érti, hogy „miért kell a munkást a végtelenségig kizsigerelni Magyarországon”. A fő kérdés mégis az, hogy „miért bukik térdre Orbán a nyugati nagytőke és a multinacionális nagytőke előtt?”.

A propaganda arról ordít szerinte, hogy milyen nagy a gazdasági fejlődés, a kérdés viszont az, hogy ennek tudatában „miért húznak le még egy bőrt a magyar munkásokról?”. Kunhalmi azt sem érti, hogyha „Orbán mindenkit megvéd”, akkor miért a magyar munkásokat szolgáltatják ki, meghosszabbítva a túlóráikat. Szerinte az is látszik, hogy a nyugati tőke Kelet-Európa felé menekül, ahol olcsó a munkaerő, és mindent meg lehet „csinálni” a magyar dolgozókkal. Ezt a „satuhelyzetet” szerinte a miniszterelnök „állította elő”, majd az oktatás helyzetét is érintette, és emlékeztetett: 2010 óta nyolcvanezer olyan gyerek van, aki általános iskolai végzettség nélkül esett ki a közoktatásból.

A szombati, „rabszolgatörvény” elleni tüntetés egyik érdekes mozzanata volt, amikor Komjáthi Imre a szakszervezetek színpadán arra szólította fel a demonstrálókat, hogy törjék át a kordont és „foglalják vissza” a Kossuth teret, majd elkezdett rohanni a térre, ahol a rendőrök egyszerűen az útját állták, és távozásra szólították fel. Az MSZP később – az esettel kapcsolatban – olyan közleményt adott ki, amelyben azt állították, hogy Komjáthit „a földre teperték a karhatalom emberei”, akit „a rendőrattak után térdsérüléssel kórházba szállítottak”. A BRFK elutasította a vádakat, majd az MSZP alelnöke végül maga ismerte el, hogy csak baleset történt.

A kérdésre tehát, hogy a párt miért állított mást, mint ami történt, Kunhalmi Ágnes végig és következetesen kitartott amellett, hogy Komjáthi Imrét igenis leteperték, „hol a tömeg, hol a rendőrök”. Az MSZP választmányi elnöke nem tartja kellemetlennek a közleményt, sokkal inkább az lett volna kínos szerinte, ha a szocialisták nem mennek ki, és nem állnak ki a szakszervezetek mellett.

Mindeközben az is nyilvánvalóvá válik, hogy több mint nyolcvanezer gyereket veszélyeztet a lemorzsolódás veszélye, vagyis az, hogy azonnal kieshetnek az iskolából. A kérdésre, hogy mit kellene változtatni, Kunhalmi azt felelte: az általános iskolai képzést kellene megerősíteni, és olyan szakmai eszközökkel felvértezni a pedagógusokat, amelyekkel jobb lenne az iskola megtartó képessége. Ameddig az állam nem teljesíti a kötelezettségeit, addig az állampolgároktól sem várható el szerinte, hogy érvényesíteni tudják a jogaikat. Kiemelte: a mindenkori magyar kormányt szolgáltatja ki az, hogy több tízezer gyermek esik ki az általános fokú képzésből. Magyarország eközben – emelte ki – az Európai Munkaügyi Hatósághoz sem csatlakozott, amelynek feladata az lenne, hogy megvédje a ma már külföldön dolgozó magyarokat.

Több ezren tüntettek a „rabszolgatörvény” ellen

 

atv.hu

További belföldi híreink