Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-12-09 07:34:00

Most már biztos, hogy eltávolítják a Kossuth térről Nagy Imre szobrát

Döntött a Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság: most már biztos, hogy eltávolítják a Kossuth tér sarkánál lévő Vértanúk teréről Nagy Imre szobrát. Helyére a Nemzeti Vértanúk korabeli fényképek alapján rekonstruált emlékműve kerül, melynek eredetijét Horthy Miklós avatta fel 1934-ben. Nagy Imre szobra a Jászai Mari téren kap majd új helyet, épp ott, ahol a rendszerváltásig Marx és Engels szobra állt.

Szimbolikusan temette el a harmadik köztársaság koporsóját az Eleven Emlékmű csoport szeptember végén, miután az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága jóváhagyta azt a javaslatot, amely szerint a Vértanúk terét az 1944-es állapotoknak megfelelően rehabilitálják, Nagy Imre 1996-ban felavatott szobrát pedig áthelyezik. Pénteken a Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság is igent mondott az átalakításra, így az egykori miniszterelnök szobra biztosan elkerül a térről.

„Ha egy politikai döntés azt szeretné, hogy állítsák vissza egy bizonyos történeti időpontra az állapotokat, az azt is jelenti, hogy ki akarják törölni a történelmi emlékezetből azt az időszakot, amelyről itt most szó van” – fogalmazott Rényi András, az Eleven Emlékmű Csoport szervezője. Rényi András azt mondja: ez a tendencia látszott az elmúlt években is, amikor a kormány elköltöztette korábbi helyéről Károlyi Mihály szobrát, és a forradalom lángját is.

A terveket előterjesztő Steindl Imre Program vezetőjét nem érte el az ATV Híradója. Wachsler Tamás a nyáron Híradónknak azt mondta: a javaslat szerint az 1934-ben felállított, majd 1945-ben ledöntött Nemzeti Vértanúk rekonstruált emlékműve kerülne Nagy Imre helyére, amely 2019-ben készül el. „Nem a Nagy Imre szobor modelljével, vagy nem a Nagy Imre szobor művészeti minőségével vetődött fel a probléma, mindössze azzal, hogy amikor elhelyezték ezelőtt 11 néhány évvel, akkor nem voltak tekintettek erre a történelmi szempontra” – jegyezte meg júliusban Wachsler.

Mécs Imre a volt SZDSZ-es képviselő gazemberségnek tartja a szobor eltávolítását. Nagy Imre személye ugyanis szerinte kiirthatatlan a magyar történelemből, és ezt 1988-ban még a mai kormányfő is így látta. „Amikor tüntettünk a Batthyány-Nagy Imre emlékmécsesnél, mert így hívtuk, a másik mártír miniszterelnökkel közösen azt az emlékmécsest.

És a rendőrök vertek minket, akkor a fiatal Orbán Viktor is ott volt, velünk együtt. Védtük őt, és ő is velünk volt. Ez az Orbán Viktor hol van?”

 – kérdezte Mécs Imre.

Nagy Imre szobrának áthelyezéséről megkérdezte az ATV Híradója az Országgyűlés Hivatalát, de egyelőre nem kaptak választ.

atv.hu

További belföldi híreink