Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-12-06 10:42:00

Toroczkai: Szávay erkölcsileg megbukott

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke kivizsgáltatja az ifjúsági szervezetük tagjának mondatait, aki szerint a nácik bukásával hosszú időre megpecsételődött Európa sorsa.

„Az a tény, hogy a burkával foglalkozunk, az nem jelenti azt, hogy a rabszolgatörvénnyel nem, és az Alkotmánybírósághoz szeretnénk fordulni” – jelentette ki Toroczkai László az ATV Egyenes Beszéd Kontra című műsorában, de szerinte valakinek foglalkoznia kell a burka-üggyel is. 2016-ra vezethető vissza az ügy – folytatta a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, amikor is Ásotthalmon több százezer ember átment, akiknek 95 százaléka muzulmán volt. Toroczkai arról is beszélt, már a Fidesz előtt foglalkozott a migráció és a kerítés ügyével.

Lantos János, a Mi Hazánk Mozgalom ifjúsági tagja, a Pax Hungarica mozgalom korábbi képviselője 2012-ben azt állította, hogy a nácik bukásával hosszú időre megpecsételődött Európa sorsa. Lantos szerint a vasfüggönnyel kettéválasztott kontinens mindkét felét ugyanaz a faj uralta: az a hiéna faj, amely képtelen valódi értéket alkotni, és amely úgy viszonyul a kultúraalkotó fajokhoz, mint amilyen szerepet a poloska tölt be az állatvilágban. Toroczkai nem ismerte Lantos ezen nézeteit, rá fog kérdezni, hogy most is így vélekedik-e, és kivizsgálják az ügyet, majd beszámol a vizsgálat fejleményeiről. Hozzátette: a párt működésébe semmi nem fér bele, ami alkotmányellenes.

A műsorban László Balázsnak a tavaly elhangzott gondolataival is szembesítették Toroczkait, a párt ifjúsági tagozatának országos szervezője azt mondta: „Egy cigány, vagy egy zsidó fiatalnak nincs helye közöttünk, mert a saját etnikai sorainkból akarunk szerveződni, mi a sajátjainkért küzdünk”. A párt elnöke közölte, hogy erre szintén rákérdez majd.

Mint ismert, egy hangfelvétel szerint a jobbikos Szávay István azzal hencegett, hogy megütött egy zsidó nőt, majd lemondott minden pozíciójáról és mandátumáról is. Toroczkai szerint Szávay István erkölcsi értelemben megbukott. „Ezer dolog miatt megbukott erkölcsileg. Nem lehet tagja a Mi Hazánknak” – jelentette ki kérdésre válaszolva Toroczkai.

 atv.hu

További belföldi híreink