Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-11-15 13:23:00

Puzsér szerint George Clooney lehet a Momentum egyik főpolgármester-jelöltje

Vagy a másik opció a megmondóember szerint, hogy Fekete-Győr András lesz az, akit nyilvános vitára hívott ki.

Puzsér szerint George Clooney lehet a Momentum egyik főpolgármester-jelöltje

„Egy hét telt el azóta, hogy kijelentettem: a Momentum Mozgalom elnöksége az MSZP-vel önkormányzati pozíciókról egyezkedik. Az egy hét folyamán az elnökség nem tagadta és nem cáfolta, hogy ezek a tárgyalások valóban zajlanak, továbbá nem pereltek be, amiért valótlanságot állítottam róluk, s ezzel rossz hírbe hoztam őket. Sőt: az MSZP budapesti elnöke három napja a Népszavában meg is erősítette a tárgyalások tényét”- közölte Facebook-oldalán Puzsér Róbert.

A függetlenként főpolgármester-jelöltnek induló Puzsér szerint „a Momentum úgy seftel a posztkommunista pártelittel, hogy még nem mutatták be sem a programjukat, sem azt az egyedülállóan integratív személyiséget, akit a főpolgármesteri posztra jelölnek, és akit a konzervatív érzelmű jobbikos szavazók éppúgy a magukénak érezhetnek, mint a zöld LMP-sek, a Kádár-nosztalgiában aszalódó szocialisták és a gyurcsányista kvízprofesszor”.

Mint írja, két tippe van a jelöltjükre: „az egyik George Clooney, aki kellően jóképű, kellően hollywoodi és nagyon nem megosztó jelölt, a másik maga Fekete-Győr András, aki pedig annyira integratív személyiség, hogy áprilisban majdnem kétharmaddal verte el a rendkívül megosztó Orbán Viktort. Mindössze azért nem jött össze a kétharmados Momentum-frakció, mert a hazai választók nem olvastak elég marketing-tankönyvet arról, ki a jó jelölt”.

Puzsér közölte: nyilvános vitára hívja a Momentum Mozgalom elnökét, Fekete-Győr Andrást. Az időpontot, a helyszínt és a körülményeket Fekete-Győr határozhatja meg – mindössze ahhoz ragaszkodom, hogy az esemény nyilvános legyen- írta Puzsér, aki reméli, lesz alkalma elmondani a Momentum elnökének, hogy „mi a baj az MSZP-vel folyó tárgyalással, miért tévedés program és identitás helyett marketingközhelyeket mantrázni, és miért más a politika, mint az üdítőital-promóció”. Hozzátette: „örömmel beszélnék vele a centrumról, Budapest jövőjéről, és arról, hogy Tarlós István leváltása, mint politikai cél önmagában miért nyomorúságosan kevés”.

atv.hu

További belföldi híreink