Itthon

2018-11-14 13:23:00

Pincébe és sufniba zárták az idős embereket, otthonaikat elvették: lecsapott a TEK

Ingatlanokat csalt ki idős és szellemileg leépült emberektől egy bűnbanda, egy házkutatáson pedig pincébe zárt idős embereket talált a rendőrség. A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult ügyben 10 gyanúsítottat állítottak elő, köztük négy ügyvédet. Több rendbeli bűncselekményt követtek el a megalapozott gyanú szerint. Az áldozatok azóta segítséget kaptak.

Pincébe és sufniba zárták az idős embereket, otthonaikat elvették: lecsapott a TEK

Összehangolt akcióra került sor kedden, hogy lekapcsolják azokat az embereket, akik a gyanú szerint idős és szellemileg leépült embereket vertek át. A Fővárosi főügyészség közleményében azt írta, hogy a budapesti nyomozók a Készenléti Rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, valamint a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársaival közösen a keddi napon 9 helyszínen hajtottak végre összehangolt akciót a bűncselekményekkel gyanúsítható személyek elfogása érdekében.

A megalapozott gyanú szerint azzal férkőztek a gyanúsítottak (köztük négy ügyvéd) a sértettek bizalmába, hogy megtévesztéssel életjáradéki, vagy tartási szerződést kötöttek velük, és ezáltal szerezték meg az ingatlanjaik tulajdonjogát. A szerződések megkötésében közreműködő ügyvédek ügyvédi kötelességüket megszegve működtek közre a szerződések megkötésében. A nyomozás tárgyát jelenleg négy – 12 és 21 millió forint közötti értékű - ingatlan képezi. Sőt, az egyik gyanúsított ingatlanán pincébe és sufniba zárt, kiszolgáltatott idős embereket is találtak.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség eddig 10 gyanúsítottat hallgatott ki az ügyben. A megalapozott gyanú velük szemben több rendbeli, jelentős kárt okozó, idős, vagy fogyatékosságánál fogva a bűncselekmény felismerésére korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette, illetve kísérlete, az ügyvéd gyanúsítottakkal szemben pedig ügyvédi visszaélés bűntette. A nyomozó ügyészek emellett további bűncselekmények gyanúját is vizsgálják.

Az áldozatok azóta teljes körű tájékoztatást kaptak az igénybe vehető áldozatsegítő, valamint jogi segítségnyújtási szolgáltatásokról. Emellett az áldozatok pszichológusi segítségnyújtásban is részesültek, ketten pedig igénybe kívánták venni a védett szálláson történő elhelyezést, ahol folyamatosan megkapnak minden további segítséget a társadalomba történő sikeres visszailleszkedés érdekében.

atv.hu

További belföldi híreink