Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2018-11-05 13:33:00

Ha szétválasztják az állami és a magán egészségügyet, összeomlik a rendszer

A jelenlegi egészségügyi rendszer folyamatosan romló állapota bármeddig is eltarthat. Ez egy olyan gödör, amelynek nincs alja - jelentette ki Kincses Gyula korábbi egészségügyi államtitkár az ATV Start műsorában.

 

A folyamatban látható az egészségügy kettészakadása, állapította meg. A gazdagabbaknak piaci alapon, különböző adókedvezmények révén elérhető egy rendes egészségügyi ellátás, míg a szegényeknek marad a közellátás, tette hozzá.
   
A magánegészségügynek egyre nagyobb szerepe van, Kincses Gyula úgy látja, ez előtt a kormány becsukja a szemét, mintha nem akarna tudomást venni róla. A lakosság már többet költ egészségügyi ellátásra, mint az állam, jelentette ki. Elhangzott, hogy egy 2015-ös felmérés szerint a lakosság 350 milliárd forintot költött, a tb-járulékon kívül. Az a gond, hogy nincs semmi szabályozás a magánegészségügyben, sem statisztika, sem szakfelügyelet, folytatta a volt államtitkár. Az orvosoknak gyakran 2-3 másodállása is van a magánrendelésekben, mellette jobb, ha van egy közállása, mert kedvezőbb adószabályok szerint tud másodállást vállalni.
 
Kincses Gyula beszélt arról, ha kettéválasztanák hivatalosan a magán és az állami egészségügyet, akkor összeomlana a rendszer. Ugyanis, az állami egészségügy szegényellátássá züllene, a magánegészségügy pedig nem tudná fenntartani magát, magyarázta, és a nagyon súlyos betegségek kezelését sem tudná megoldani.

Humánerőforrást tekintve pedig nincs elég orvos, hogy mindkét területre elegendő legyen, jegyezte meg, majd azt is hozzátette, ha a kormány mereven ketté akarná választani, akkor egyrészt rosszul járna a szegény is, a gazdag is, másrészt nem lenne lehetőség a "mutyizós összejátszásra" ami ma van, mert csak erősítené azt az eljárást, hogy zsebből zsebbe. Ha nem lehet legálisan pénzt kérni, akkor marad az illegális, jegyezte meg Kincses.
 
atv.hu

További belföldi híreink